Ugrás a tartalomra

Az ügyfelek több mint 70 százaléka lakást vesz a Babaváró kölcsönből a Duna House szerint

Létrehozva
A Duna House Pénzügyek ügyfelei körében végzett felmérés szerint január-júniusban a hitelfelvevők 72,7 százaléka költötte lakásra a Babaváróra kapott pénzt. Viszonylag sokan költik a Babvárót utazásra, autóvásárlásra vagy vállalkozásfejlesztésre is.

A társaság közleményében az áll, az év első félében tovább emelkedett az ügyfelek között azok aránya, akik a kölcsönből lakást vettek. Ugyanakkor az elmúlt negyedévben tapasztalt ingatlanpiaci áremelkedés miatt már vidéken is egyre ritkább, hogy a maximális, 10 millió forintos támogatás egészében fedezze egy család otthonteremtését. Így a felvett hitelt a legtöbb esetben még ki kell egészíteni ingatlanvételkor.

Kiderült, viszonylag sokan költik a Babvárót utazásra, autóvásárlásra vagy vállalkozásfejlesztésre. A társaság elemzése szerint a meglévő ingatlan felújítása, korszerűsítése, valamint bővítése miatt a családok 13,49 százaléka kérte a támogatást, a harmadik legnépszerűbb pedig az úgynevezett egyéb kategória volt, az igénylők 5,84 százaléka nem mondta meg pontosan, hogy mire szánja a szabadon felhasználható összeget. A Duna House Pénzügyek közreműködését kérő igénylők 95,6 százaléka a maximálisan felvehető összegre nyújtotta be kérelmét idén.

A tájékoztatás szerint

a Babavárót 2019-ben és 2020-ban igényelték a legtöbben, 2021-ben már kevesebben, de még így is 508 milliárd forint kölcsönt helyeztek ki a bankok az elmúlt 12 hónapban.

A jegybank adatai szerint a támogatás három évvel ezelőtti indulása óta közel 1600 milliárd forintot folyósítottak 2022 januárjáig az igénylőknek. Ez átlagosan 160 milliárd forint negyedévente.

A társaság közölte, hogy a 2022 végéig még biztosan igényelhető Babaváró hitel a program tervezett zárásáig elérheti a 2 ezer milliárd forintot is, bár az igénylés második félévi intenzitását csökkentheti, hogy a 2023-as költségvetési tervezet alapján idén december 31. után is várható a támogatás folytatása: a Babaváró hitelekre 175 milliárd forint a betervezett összeg, míg az egyéb lakástámogatások jogcímen közel 500 milliárd forint szerepel a tervek között.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.