Ugrás a tartalomra

MOL-vezér: hazárdírozunk az ársapkával

Létrehozva
Hernádi Zsolt szerint az évre szükséges üzemanyagmennyiség egyharmada áll rendelkezésre.
Kép
Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója

A Mol elnök-vezérigazgatója vasárnap este, az ATV Heti Napló című műsorában szokatlan szókimondással beszélt az ársapkáról: a kormány által gondosan került, más berkekből azonban már jól ismert szavak hangzottak el. Hernádi Zsolt ugyanis úgy véli, 

maga az árszabályozás is komoly problémát vet fel, mert ennek a következménye előbb-utóbb a hiány lesz.

A MOL töltőállomásain azért is vezették be a tankolási limitet (50 liter), mert spórolni kell az üzemanyaggal, hogy maradjon az év hátralévő részére is. Hernádi hozzátette, reméli, hogy 50 liternél nem kell lejjebb vinni a limitet, de hangsúlyozta: rendkívül veszélyes időszakban vagyunk, mivel a hazai üzemanyagfogyasztás az ársapka következtében növekszik, az üzemanyagimport gyakorlatilag leállt. Ennek főbb okai, hogy miközben csökken az Európába tartó orosz olajexport, az ukrán finomító-kapacitás megsemmisült, leállt az OMV schwechati finomítója is.

Ami a hazai, százhalombattai finomítót illeti, ott augusztusban részleges karbantartás lesz, vagyis a finomító 65 százaléka állni fog. A Mol pozsonyi finomítója most áll, és majd július 20-án indul újra.

Hernádi szerint Magyarországon jelenleg "relatív üzemanyaghiány van", tehát most takarékoskodni kellene a fenti karbantartások miatt. Ez nem megy a megfelelő ütemben, így csak a szükséges mennyiség egyharmada áll rendelkezésre.

Emiatt mindenképpen kérniük kell az állami stratégiai készlet egy részének felszabadítását, de ezt vissza kellene tölteni a leállás után.

Hernádi Zsolt úgy véli messze túl vagyunk már azon a ponton, hogy tartható legyen az árkorlátozás, itt már „picit elkezdtünk hazardírozni”, hiszen Magyarországon fogyasztásnövekedés van, de az üzemanyagimport megszűnt. 

Ez is érdekelhet

Tartós ipari csomóponttá válhat Miskolc
GazdaságMiskolcBelföld
Átalakulóban van az ipari parkok szerepe, a hagyományos termelés helyszíneiből összetett gazdasági ökoszisztémák központjai lettek.
Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.