Ugrás a tartalomra

A fatüzelésre való átállás lehetőségét mérik fel az iskolák a Belügyminisztérium utasítására

Létrehozva
Nemrégiben levelet kaptak a tankerületek a Belügyminisztériumtól, amelyben arra utasították őket, hogy haladéktalanul mérjék fel a gázról fatüzelésre történő átállás mihamarabbi lehetőségét az iskolákban – írja a Klubrádió.

A rádió honlapján közzétett dokumentum szerint az intézményeknek többek között azt kell megvizsgálniuk, hogy van-e alkalmas hely a fatüzelésű kazán beszerelésére, van-e megfelelő kémény, ha pedig nincs, akkor azt ki kell építeni.

A Klubrádiónak Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszerveztének (PSZ) alelnöke megerősítette a levél létezését, de hozzátette, ő annyira elképedt az ötleten, hogy először nem is hitték el és nem is akartak vele foglalkozni. Később aztán a tankerületi forrásaik megerősítették, hogy valódi dokumentumról van szó, amelyet a PSZ tudomása szerint minden tankerületbe eljuttattak.

Totyik értelmetlennek és költségesnek nevezte az átállást, mert a tűzifa ugyanolyan drága lesz, mint a gáz és úgy fogalmazott: visszatérünk a kincskereső kisködmön világába, ahol majd a gyerekek hordanak fát az iskolába. Totyikban felmerült az is, hogy nem azért nem adta még ki a Belügyminisztérium a tanév rendjét, mert esetleg szénszünetet terveznek a téli időszakra.

Holoda Attila energetikai szakértő a Klubrádiónak azt mondta, hogy a fatüzelésre való átállás nem csak visszalépést, de olyan költségekkel jár, amelyekre nincs forrása a tankerületeknek és a tűzifa már most hiánycikknek számít.

Ez is érdekelhet

Lassulás várható a kiemelkedő reálbértempó után
GazdaságBelföld
Márciusban éves összevetésben 9,2 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér, a nettó átlagfizetés pedig 11,3 százalékkal emelkedett, így az előbbi közel 780 ezer, utóbbi 546 ezer forint volt. A nettó mediánbér 13,2 százalékkal 432 ezer forint fölé nőtt.
Üzleti konferencián mutatta be Miskolcot a polgármester
GazdaságMiskolc
Tóth-Szántai József Debrecenben, a PricewaterhouseCoopers (PwC) üzleti konferenciáján a térség fejlesztési irányairól, jövőjéről, valamint Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza együttműködési lehetőségeiről beszélt.
A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.