Ugrás a tartalomra

Németországban 19 fokra korlátozzák a középületek fűtését

Létrehozva
Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.

A Zöldek politikusa egy szombati - a Süddeutsche Zeitung című lapban megjelenő - interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint elmondta, hogy tovább szigorítják az ország energiaellátásának biztonságát szolgáló szabályokat.    

Így az eddig ismertetett - a többi között a magántulajdonban álló medencék fűtésének tilalmáról szóló - előírások mellett bevezetik a 19 Celsius-fokos felső határról szóló középület-fűtési szabályt is. A készülő miniszteri rendelet az MTI szerint azt is tartalmazza majd, hogy le kell állítani az épületek, illetve a műemlékek, szobrok, hidak díszvilágítását, és a reklámhordozó felületeket sem szabad kivilágítani.    

A "munka világában" is több megtakarítás szükséges, de erről még tárgyalnak a munkaügyi minisztériummal és a szociális partnerekkel - tette hozzá Robert Habeck.    

Az alkancellár az utóbbi hónapokban számos nyilatkozatában kiemelte, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt kell visszafogni az energiafogyasztást, hiszen Moszkva a piaci folyamatok alakításával, főleg a földgázexport visszafogásával "gazdasági háborút" folytat az Ukrajnát támogató országok ellen, és azért, hogy viszályt szítson az Ukrajna mellett kiálló Európai Unió tagjai között.    

A gazdasági minisztérium júliusban ismertette a készülő szabályozás alapelveit, amelyek szerint a közszféra mellett a vállalatoknál - üzemekben, irodákban - és a háztartásokban is csökkenteni kell az energiafogyasztást és javítani kell az energia-hatékonyságot.    

Az ARD országos közszolgálati televízió pénteki összeállítása szerint Németországban nagyjából 186 ezer középületet üzemeltetnek. Az energia-, és klímavédelmi politika területén a szövetségi kormány mellett működő független kutatóintézet, a Német Energiaügynökség (Deutsche Energie-Agentur) adatai szerint a zárt helyiségekben a hőmérséklet 1 Celsius-fokos csökkentésével a fűtésre szánt földgáz 6 százalékát lehet megtakarítani.    

A városi önkormányzatok szövetsége (Deutscher Städtetag) egy sor javaslatot terjesztett elő az üggyel kapcsolatban. Ajánlásai között szerepel az uszodák vízhőmérsékletének csökkentése, a melegvíz-szolgáltatás korlátozása a középületekben, és az is, hogy az iskolai tornatermek fűtését legfeljebb 15 Celsius-fokra, az osztálytermekét pedig legfeljebb 20 Celsius-fokra állítsák az október elejétől április végéig tartó fűtési szezonban.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.