Ugrás a tartalomra

A magyarok kétharmada arra számít, hogy megérzi a rezsiemelést

Létrehozva
Keddtől érkeznek az új rezsiszámlák a lakossági ügyfelek és a nem társasházban élő nagycsaládosok számára. Miközben a kormány azt kommunikálta, hogy mindössze a családok egynegyedét érintheti a rezsicsökkentés csökkentése, egy felmérés szerint a magyarok másra számítanak - írja a 24.hu.

A háztartások kétharmada véli úgy, hogy szeptembertől meg fogja érezni a rezsicsökkentés csökkentését. A lakosság becslései szerint átlagosan 27 ezer forinttal kerülhetnek többe a rezsiszámlák – írja a hvg.hu a GKI és a Masterplast augusztusi közvélemény-kutatása alapján.

A kutatás szerint a változások legnagyobb arányban a családi házakban és a 100 négyzetméternél nagyobb ingatlanban élőket aggasztják, de a kisvárosok és a községek lakóinak is több mint háromnegyede aggódik a rezsiköltség szeptembertől várható növekedése miatt. A legkevésbé, nagyjából fele-fele arányban aggódóak a panellakásban élők, nyilván azért, mert a távfűtést nem érinti a rezsiemelés.

A háztartások 42 százaléka várja azt, hogy havi 20 ezer forintnál kevesebbe fog fájni a rezsiemelés, 26 százalékuk 21 és 40 ezer forint közé becsli a költségnövekedést, az emberek egyötöde szerint viszont több mint 40 ezerrel fognak nőni a számláik minden hónapban. A megkérdezettek átlagosan 27 ezer forinttal nagyobb havi teherrel számolnak.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.