Ugrás a tartalomra

Extra juttatásokkal támogatják dolgozóikat némely cégek

Létrehozva
Több vállalat extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel támogatja a munkavállalóit a növekvő megélhetési költségek fedezésében - közölték a cégek az MTI-vel.

Az Erste Bank még szeptemberben egyszeri támogatást nyújt minden olyan alkalmazottjának, akinek a teljes munkaidőre vetített bére nem haladja meg a bruttó egymillió forintot. Az 500 ezer forint alatti béreknél ez bruttó 300 ezer forintot, tehát a havi kereset legalább 60 százalékának megfelelő mértékű juttatást, míg az 500 ezer és 1 millió forint közötti fizetések esetén bruttó 200 ezer forintot jelent.

Arról is döntöttek, hogy a jövő évre tervezett, kétszámjegyű fizetésemelés felét már januárra előre hozza, míg a béremelések következő köre júliusban lesz - írták.

A Magyar Telekom közölte: megállapodtak az érdekképviseletekkel a Magyar Telekom Nyrt.-t és a T-Systems Magyarország Zrt.-t érintő bérfejlesztés mértékéről, valamint egy egyszeri munkavállalói javadalmazás kifizetéséről. A cég 3 milliárd forint összegű egyszeri javadalmazást fizet ki munkatársainak, ezzel támogatva őket az inflációs nyomásból eredő növekvő megélhetési költségek fedezésében. Továbbá a munkatársak 2023. január 1-jétől bérfejlesztésben részesülnek, mely várhatóan 4,2 milliárd forinttal emeli meg a bérköltségeket jövőre. A kihívásokkal teli működési környezet ellenére nem indítanak csoportos létszámcsökkentési programot, viszont korlátozott feltételekkel önkéntes programot hirdetnek - közölték.

A CIB Bank szeptemberben egységes összegű egyszeri kifizetéssel 420 millió forintot fordít kollégái segítésére. Emellett a bank a tervezett rendkívüli béremelést is végrehajtja. A támogatást csak meghatározott bérszintig adja a bank, tehát valóban azokhoz kerül, akiknek ez igazi segítséget jelent. Az egyszeri kifizetést a tartós távolléten lévők, elsősorban kismamák is kapják. A bank vezetése bízik abban, hogy ez a rendkívüli támogatás most gyors, átmeneti segítséget jelent a kollégáknak a növekvő költségeik fedezésére - írták.

(Címlapkép: Illusztráció)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.