Ugrás a tartalomra

A város egy héttel meghosszabbította a LED-csereprogram jelentkezési határidejét

Létrehozva
Eddig már csaknem 3700 miskolci család jelentkezett az önkormányzat által szeptember közepén indított LED-csereprogramra. A jelenlegi regisztrációs adatok alapján több mint 41 ezer LED izzót „hívott le” Miskolc a készletből. A regisztrációs határidő szeptember 30-a volt, de Miskolc város vezetése a nagy érdeklődésre való tekintettel kérte a jelentkezési határidő meghosszabbítását, így egy héttel tovább tart a regisztráció.

Aki még nem regisztrált, továbbra is megteheti a www.miskolc.hu/ledcsere, illetve a www.ledcsere.hu internetes oldalakon a „jelentkezés” gombra kattintva. A regisztráció mindössze néhány percet vesz igénybe, azonban akár 50 000 forintos megtakarítást is jelenthet az éves villanyszámlában. A programba bárki jelentkezhet, akinek van érvényes szerződése valamelyik áramszolgáltatóval, és rendelkezik miskolci lakcímkártyával. A rendszer néhány adat kitöltését, illetve dokumentum feltöltését követően automatikusan kiszámolja, hogy az adott háztartás az éves áramfogyasztás, valamint a lakásban található izzók száma és használati ideje alapján hány ingyenes LED-re jogosult - tudatja a Városháza közleménye.

Miskolc MJV Önkormányzata azoknak is szeretne segíteni a LED-cserében, akik nem tudnak online regisztrálni, őket regisztrációs pontokon várják az önkormányzat munkatársai több városrészben. A regisztrációs pontok listája megtalálható a www.miskolc.hu honlapon.

Kép

A Gondoskodó Miskolc szociális és támogató csomag részeként érhető el az ingyenes LED-csereprogram, amelyben a hagyományos, nagyobb energiaigényű villanykörtéket lehet modern, takarékos fényforrásokra cserélni – folytatják.

Mint írják, az eddig sosem látott mértékű infláció, az árak drasztikus emelkedése, a rezsicsökkentés részleges kivezetése és az amiatt bekövetkezett rezsiár-robbanás miatt családok sokasága kerülhet nehéz helyzetbe Miskolcon is, és az elszabadult energiaárakkal, a kiszámíthatatlan gazdasági környezettel az önkormányzatnak is meg kell küzdenie. A városvezetés elkötelezett amellett, hogy akár erőn felül teljesítve, de segítse a miskolciakat. Ezért indult el – a CYEB jóvoltából – Miskolcon is a LED-csereprogram, amely korszerűbb izzókat, alacsonyabb villanyszámlát, éves szinten pedig akár 50 ezer forintos megtakarítást is jelenthet a miskolci családoknak.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.