Ugrás a tartalomra

Kiadáscsökkentő „menedzsmenttervet” kell készíteniük az önkormányzatoknak

Létrehozva
A helyhatóságokkal egyedi egyeztetésekre készül a kormány, ezeket Balla György fogja vezetni.

A szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint „egyedi egyeztetésekre” van szükség az önkormányzatokkal az elszabaduló energiaárak hatásainak enyhítéséről. 

Az egyeztetések keretében az önkormányzatoknak olyan „menedzsmenttervet” kell benyújtaniuk, amelyben bemutatják, hogy

- milyen intézkedéseket tesznek a megnövekedett működési költségek fedezetének biztosítása, illetve a kiadások csökkentése érdekében,
- amennyiben további intézkedés szükséges, hogyan rendelkeznek a tartalékok felhasználásának ütemezéséről,
- illetve „a vagyonértékesítés kapcsán megtenni tervezett intézkedésekről”.

A tárgyalásokat az erre kijelölt miniszteri biztos, Balla György koordinálja a kormány képviseletében. Az egyeztetéseken a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, valamint a technológiai és ipari miniszter által delegáltak is részt vesznek, akik munkacsoportot alakítanak a beérkező menedzsmenttervek értékelésére.

Ahogyan az ismert, az önkormányzatok nehéz helyzetbe kerültek az energiaárak gyors növekedése miatt, sokszorosára emelkedett számlákat kell valahogy kifizetniük. 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.