Ugrás a tartalomra

Elindult a Miskolci Beszállítói Program, ezzel is segíti a város a vállalkozásokat

Létrehozva
Az árakra és a minőségre is jó hatással lehet a verseny a városi beszerzéseknél. A program részleteit sajtótájékoztatón ismertette Veres Pál polgármester és Dukai Zoltán, a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója csütörtök reggel a Városháza polgármesteri tárgyalójában.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Miskolc fejlődésében és működésében jelentős szerepe van a vállalkozóknak, cégeknek, vállalatoknak, hiszen sokrétű tevékenységük során nem csupán munkahelyeket teremtenek az itt élők számára, hanem Miskolc gyarapodását és fejlődését is segítik.

Most pedig őket segíti a város azzal, hogy létrehozott egy olyan átlátható és mindenki számára elérhető rendszert, amelynek célja, hogy a vállalkozások részt vehessenek a várost érintő munkákban, beruházásokban, az egyenlőség és a versenyképesség szabályainak szem előtt tartásával.

A most induló Miskolci Beszállítói Programban a gazdaság szereplői egy online felületen ingyenesen regisztrálhatnak, ezt követően pedig lehetőséget kapnak arra, hogy tevékenységi körükhöz kapcsolódó beruházás, beszerzés esetén a Miskolc Holding cégcsoport valamennyi tagvállalatától ajánlattétellel keressék meg őket.

Kép

Az átláthatóságot és a miskolci vállalkozásokkal történő összefogást - emelte ki a csütörtöki sajtótájékoztatón Veres Pál polgármester - a Nagy-Miskolc Program egyik legfontosabb elemekeként tartják számon.

- Kiemelten fontos számunkra a városháza és a város átlátható, transzparens működése, és az is, hogy amennyire csak lehet, bevonjuk Miskolc életébe és a döntéshozatali folyamatokba a helyi lakosságot, az itt működő vállalkozásokat és civil szervezeteket. Ezt szolgálja a „nyitott városháza” elve, a „Tervezzük együtt Miskolcot!” kezdeményezés, illetve a Budapest után az országban másodszor Miskolcon megtartott közösségi gyűlés is - tette hozzá.

A beszállítói program egyik központi célkitűzése pedig az, hogy egyenlő feltételek biztosítása mellett transzparensen építsen ki kapcsolatokat és működjön együtt minél nagyobb mértékben az erre nyitott vállalkozásokkal, ezzel egyszersmind helyzetbe is hozva őket.

- Szeretnénk minél szélesebbre nyitni az általunk biztosított lehetőségeket a cégek számára. Egyenlő versenyfeltételek mellett az a cél, hogy minél szélesebb körből érkezzenek majd ajánlatok, hiszen így olcsóbban, jobb minőségben fogjuk tudni beszerezni az árukat, szolgáltatásokat - hangsúlyozta a városvezető.

Kép

- A nagyobb versennyel valóban, akár árelőnyt is el tudunk érni a beszerzéseknél - erősítette meg a Miskolc Holding Zrt. vezérigazgatója. Dukai Zoltán elmondása szerint a cégcsoport beszerzési igénye megközelíti a nyolcezret, annak érdekében pedig, hogy ez a kör tovább bővülhessen, a Miskolc Holding informatikai részlege egy könnyen átlátható és kezelhető felületet dolgozott ki az újonnan regisztrálók számára, amelyen keresztül a rendszerben jegyzett társaságok tevékenységükkel kapcsolatban ajánlatkérést kaphatnak a cégcsoport valamennyi tagvállalatától. A regisztráció ingyenes, de feltételekhez kötött, az egyik feltétel pedig épp az átláthatóság.

- Országos szinten is úttörő ez a program, melynek a kidolgozása másfél évig tartott. Nagyon sok cég jelentkezését várjuk, a cikkcsoportokban széles a spektrum, de még ezt is bővíteni tudjuk - mondta, majd úgy fogalmazott: ceruzától a komoly technológiákig rengeteg termék, eszköz és szolgáltatás beszerzését felöleli a program.

A vezérigazgató szólt arról is, hogy csütörtökön megkezdődött az oldalon egy január végéig tartó előregisztrációs időszak, ahová bármely vállalkozás regisztrálhat, a Miskolc Holding 3500 partnere pedig levélben kap értesítést, hogy csatlakozzon ehhez a rendszerhez is.

A Miskolci Beszállítói Programra a miskolcibeszallitok.hu internetes oldalon regisztrálhatnak a vállalkozók, cégek, vállalatok.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.