Ugrás a tartalomra

NAV: célszerű mielőbb nyilatkozni az szja-kedvezményekről

Létrehozva
Akinek valamilyen kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból, annak érdemes már januárban kitöltenie az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatója, kifizetője már a januári fizetésénél figyelembe vegye a kedvezményeket - mutatott rá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden kiadott közleményében.

Megjegyezték, hogy a legegyszerűbb megoldás online módon benyújtani a nyilatkozatot a NAV honlapjáról elérhető Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazással (ONYA), amit KAÜ-azonosítással (belépés az Ügyfélkapun) lehet elérni. Az új nyilatkozatban a webes felület a NAV által ismert adatokat kitölti, a NAV pedig automatikusan továbbítja a megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek az online beküldött dokumentumot - tették hozzá.
    
Jelezték, hogy továbbra is ki lehet tölteni a nyilatkozatot papíron, amit aláírva, két példányban személyesen kell átadni a munkáltatónak. A NAV honlapján elérhető nyilatkozatminták és kitöltési útmutatók segíthetnek ennek a kitöltésében.
    
Az adóhivatal arra is kitért, hogy továbbra is adóalap-kedvezmény jár a 25 év alatti fiataloknak, akiknek nem kell személyi jövedelemadót fizetniük az összevont adóalapba tartozó jövedelmeik után a kedvezmény havi összegéig, ami idén 499 952 forint. A lehetőség havi 74 993 forint adómegtakarítást jelenthet. Nyilatkozni nem kell róla, mert a munkáltató automatikusan figyelembe veszi ezt a kedvezményt.
    
Az újdonságok közül kiemelték, hogy a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után a családi kedvezmény összege 66 670 forinttal emelkedik havonta.
    
Azzal folytatták, hogy a 30 év alatti anyák kedvezményének összege havonta legfeljebb 499 952 forint, ami 74 993 forint havi adómegtakarítást jelenthet. Ezzel a lehetőséggel az a 25. életévét betöltött, de 30 év alatti anya élhet, akinek a gyereke idén január 1. után születik vagy 2023 eleje után történik meg az örökbefogadás, de kedvezményezettek azok a kismamák is, akik terhességük 91. napját idén január 1. után töltik - fejtették ki.
    
A személyi kedvezmény mértéke a minimálbér emelkedéséhez igazodva idén 77 300 forint, ami a gyakorlatban havi 11 595 forint adómegtakarítást jelent.
    
A korábbi személyijövedelemadó-kedvezmények mindegyike - négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye, első házasok kedvezménye, gyermekek után járó családi kedvezmény, személyi kedvezmény - továbbra is érvényesíthető, jogosultsági feltételeik nem változtak - olvasható a NAV közleményében.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.