Ugrás a tartalomra

Rekordköltés SZÉP Kártyával

Létrehozva
Jelentősen megnőtt a SZÉP Kártya forgalom tavaly. A kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték.
Kép
Fotó: Mocsári László

Az OTP Bank felmérései szerint a SZÉP kártyás költések összege tavaly meghaladta a 300 milliárd forintot. Közlésük szerint 2022-ben is a vendéglátás alszámla forgalma volt a legmagasabb (201 milliárd forint), ezt követte a szálláshely (95 milliárd forint), majd a szabadidő zseb (29 milliárd forint). A növekedésben az élelmiszervásárlási lehetőség, az alszámlák közötti átjárhatóság, illetve az elfogadóhelyek és a kártyabirtokosok számának folyamatos bővülése is szerepet játszott. A korábbi három alszámlát január elsejétől összevonták. A vendéglátósok arra számítanak, hogy ezentúl még többen választják majd ezt a fizetési módot.

A Miskolc Televízió által felkeresett egyik miskolci étterem SZÉP kártyás forgalma 5 százalékkal emelkedett tavaly.
- Amikor az év első felében az élelmiszerüzletekben is lehetett vele fizetni, akkor csökkent a SZÉP-kártyás forgalmunk. Miután a zsebek közötti átjárhatóságot bevezették, és már csak a vendéglátásban lehetett vele vásárolni, ismét növekedést tapasztaltunk – nyilatkozta Komáromi József, a Via Piano ügyvezetője.

A legtöbb belvárosi étteremben az ebédidő a legforgalmasabb, a menüt általában SZÉP kártyával fizetik, csak úgy, mint a Miskolc Tv által felkeresett másik étteremben. Az Avasi Sörház jelenlegi tulajdonosa október óta üzemelteti az éttermet, fontosnak tartotta már a kezdetektől, hogy biztosítsák a SZÉP kártyás fizetést.

„A zsebek összevonásával az egyébként is erősödő SZÉP kártya forgalom véleményünk szerint még tovább fog erősödni” – hangsúlyozta Gáspár Lajos, az Avasi Sörház üzletvezetője. Más vendéglátóhelyek is hasonlóan gondolkodnak, a SZÉP Kártya elfogadóhelyek száma mára országosan meghaladta a 39 ezret, a kártyatulajdonosok száma pedig átlépte a 270 ezret.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.