Ugrás a tartalomra

Az e-kereskedelem jövőjéről hallhattak a BOKIK székházában

Létrehozva
Kedd délelőtt tartotta „Vállalkozz digitálisan!” című rendezvénysorozatának aktuális állomását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kamara (BOKIK). A megjelentek egyebek mellett az online kereskedelemben elmúlt években bekövetkezett és a jövőben várható változásairól is hallhattak.
Kép
Fotók: Mocsári László

Köszöntőjében a BOKIK titkára kiemelte: az elmúlt időszakban az online kereskedelem fellendülését figyelhettük meg. Dudás Tiborné szerint egyre több vállalkozás döntött – a pandémia kényszerítő hatásán túlmenően – az online értékesítés mellett.

Ennek pedig egyik módja a webáruház létrehozása. Számos vállalkozás számára okoz gondot azonban a webáruházakkal kapcsolatos hazai és nemzetközi szabályozásokban való eligazodás. Ebben segítettek eligazodni kedden a Modern Vállalkozások Programjának szakemberei. 

Kép

Miként azt Tamás Szilárd felvázolta: a fizikai áruktól kezdve a digitális termékeken át a szolgáltatások értékesítéséig számos tekintetben lehet a vállalkozások segítségére az általuk kialakított rendszer. A tanácsadó az e-commerce és e-business fogalmait megvilágítva egyszersmind rámutatott: nem csupán az értékesítést értjük a témához kapcsolódó tevékenységek alatt, miután például a nyersanyagok beszerzése is közéjük tartozik.

A rendezvényen szó volt többek között arról, milyen trendek figyelhetők meg az online kereskedelemben: hogyan használjuk a legegyszerűbb mesterséges intelligencia alapú fejlesztéseket, milyen jogi és fogyasztóvédelmi előírásoknak kell megfelelnünk. A webáruházak működtetéséhez kapcsolódóan nagy számban terjednek tévhitek és gyakran a vevők is rosszul tudják a jogaikat.

Kép

Szántó Tamás digitalizációs körképéből kiderült: az online kiskereskedelmi forgalom alakulása 2020-ban drasztikusan ugrott meg hazánkban is. Magyarországon az EU-s átlaggal (harminchat százalék) szemben huszonegy százaléknyi vállalkozás használ valamilyen vállalatirányítási rendszert. Ügyfélkapcsolati rendszerek esetében az arány még ennél is rosszabb: míg az Európai Unióban minden ötödik cégre jut egy, addig nálunk alig minden tizedikre.

Később a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal részéről megjelent Majoros Csilla az e-kereskedelem fogyasztóvédelmi gyakorlatait boncolgató, illetve Ormós Zoltán a webshopjogi tényeket és tévhiteket feltáró előadását hallgathatták meg az egybegyűltek. A rendezvény a Modern Vállalkozások Programjának vezető IKT tanácsadója, Koleszár Péter által irányított, az e-kereskedelem buktatóit fejtegető beszélgetéssel zárult. 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.