Ugrás a tartalomra

A mostaninál nagyobbat csak a Covid megérkezésekor zuhant a bolti forgalom

Létrehozva
Több mint 10 százalékkal kevesebbet vásároltak a magyarok idén februárban, mint egy éve, a KSH a valaha mért második legrosszabb kiskereskedelmi adatot tette közzé 2023 februárra - számolt be a HVG.

Mint a lap írja, 10,1 százalékkal zuhant vissza a kiskereskedelmi forgalom februárban az egy évvel korábbihoz képest – számolt a Központi Statisztikai Hivatal. Ez, amióta csak mérik, a második legnagyobb visszaesés, és azért csak a második, mert 2020 áprilisában, amikor a járvány megérkezésekor sok boltot bezártak, 12,7 százalékos mínusz jött össze.

Mindez a megvásárolt termékek mennyiségének csökkenését jelzi, nem azt, hogy mennyi pénzt költöttünk. Összesen 14 százalékkal több pénzt hagytunk a kasszáknál, mint egy évvel korábban, annyira nagy az infláció, de ekkora összegért is sokkal kevesebbet lehetett vásárolni.

A visszaesés egyik fontos oka természetesen az, hogy most már nincs nyomott árú benzin, így a benzinkutakon 14,5 százalékkal kevesebbet vásároltak, mint tavaly februárban.

De nem lehet mindent erre fogni: az élelmiszerboltokban 8,6 százalékkal kevesebb terméket vettek a magyarok most, mint egy éve. Ezen belül is az „élelmiszer jellegű vegyes üzletek” nevű csoportban – azaz minden olyan boltban, ahol más termék mellett ételt is lehet venni, alapvetően a hiper- és szupermarketekben – 9,6 százalékkal zuhant vissza a forgalom.

A nem ételt árusító üzletek forgalma pedig 9,8 százalékkal esett vissza. Két olyan bolttípus volt, ahol többet vásároltak, mint tavaly: a használtcikk-üzletekben 7,6, a gyógyszertárakban és illatszerüzletekben pedig 2,7 százalékkal nőtt a forgalom. A legcsúnyábban az iparcikkeket áruló boltok és a bútor-, valamint műszakicikk-üzletek forgalma zuhant meg, 19-19 százalékkal.

A csomagküldő és online kereskedelemben 13 százalékos visszaesést mért a KSH.

Januárban és februárban összesítve 7,3 százalékkal volt kisebb a bolti forgalom, mint 2022 első két hónapjában. Ezen belül a benzinkutaknál 12,2, az élelmiszerboltokban 6,7, a nem ételt áruló üzletekben pedig 5,8 százalékos volt a visszaesés.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.