Ugrás a tartalomra

Továbbra is 25 százalék felett volt az infláció márciusban

Létrehozva
A kormányzati ígéret az, hogy az év végére egy számjegyűre faragják le az inflációt, de a jelek szerint, csak igen lassan csökken a drágulás mértéke.

25,2 százalék volt az infláció márciusban az infláció Magyarországon, márciusban a fogyasztói árak átlagosan ennyivel haladták meg az egy évvel korábbiakat – derült ki a KSH szerdán közzétett adataiból.  Januárban 25,7, februárban 25,4 százalék volt az infláció.

A jelentés azt írja, hogy az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. Az élelmiszerek ára 42,6 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz viszonyítva, míg a háztartási energia 43,1 százalékkal drágult.

Az élelmiszereken belül a tojás ára (74 százalék) nőtt a legnagyobb mértékben egy év alatt, de a tejtermékeké (72,8 százalék), a vaj és vajkrémé (68 százalék), valamint a kenyéré (67 százalék) is jócskán emelkedett.

A KSH adatai szerint a vezetékes gáz 62,8, a tűzifa 55,9, a palackos gáz 51,6, az elektromos energia ára 27,6 százalékkal nőtt.

A tartós fogyasztási cikkekért 11,2, a szeszes italokért és dohányárukért átlagosan 19,7, míg a szolgáltatásokért 13 százalékkal kellett többet fizetni márciusban, mint tavaly ugyanekkor.

A fogyasztói árak átlagosan 0,8 százalékkal nőttek az elmúlt egy hónapban. Az élelmiszerek 1,5 százalékkal drágultak februárhoz képest, míg a háztartási energia ára 3,8 százalékkal mérséklődött.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.