Ugrás a tartalomra

Június végéig maradnak az ársapkák, azután akciókra kötelezik a boltokat

Létrehozva
Gulyás Gergely szerint a kormány küzd a szankciós infláció ellen, céljuk, hogy év végére egy számjegyű legyen az infláció.

Június 30-ig a kormány meghosszabbította az árstopokat - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely úgy fogalmazott, a kormány küzd a szankciós infláció ellen, a cél az, hogy ennek az évnek a végére egy számjegyű legyen az infláció, ehhez sok tényezőnek kell hozzájárulni, a nagy élelmiszerláncok árpolitikáját figyelik. 

Éppen ezért hosszabbították meg az árstopokat. 

Kiemelte, a kormány üdvözli azt a szándékot, hogy a kamatfolyosó felső szélének csökkentéséről a Monetáris Tanács dönthet, ez a hitelkamat csökkenése irányába mutathat.

A miniszter arról is beszélt, hogy a tavalyi aszálykárokat az idén mérsékelni szeretnék, ezért ingyenes lesz az évben a mezőgazdasági öntözés, ennek költségeit a kormány átvállalja. Ez közel 10 milliárd forintba fog kerülni. 

Gulyás bejelentette az is, hogy korábban egyetemes szolgáltatásra jogosult mikrovállalkozások ezután 70 forint per kilowattot fizetnek majd az átlagfogyasztás felett.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ezt követően kijelentette, a kormány az inflációra adott válaszai működnek, majd felmondta a kormányzati paneleket: januárban tetőzött az infláció, ameddig háború és szankciók vannak, addig a marad a magas infláció, Brüsszel pedig újabb és újabb szankciós intézkedéseket hoz.

Bejelentette azt is: a kormány görög és francia példákat követve 

akciók meghirdetésére kötelezi a kereskedelmi üzleteket.

Ez lényegében azt jelenti, hogy az alapvető élelmiszereket az üzleteknek körülbelül húsz kategóriába kell besorolniuk, és valamennyi kategóriában egy-egy szabadon választott terméket kell az akciót megelőző harminc napban tapasztalt árnál alacsonyabban kínálni. Ez hetente változhat, heti akciók lesznek, az akció nem vonatkozhat árstopos termékekre.

Szentkirályi szerint a részletszabályok kidolgozása folyamatban van, várhatóan a jelentős bevétellel rendelkező élelmiszerláncokat fogja érinteni, legkésőbb július elsejétől léphet életbe.

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.