Ugrás a tartalomra

Egy újabb kínai akkumulátorgyár jön Magyarországra

Létrehozva
Magyarország a díszvendég a kínai Jipin városában rendezett World Power Battery Conference-en, innen jelentkezett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, és a Facebookon közzétett videóban többek közt elmondta: hamarosan egy újabb kínai akkumulátorgyár Magyarországra érkezését jelentik be.

Szijjártó Péter az MTI tudósítása szerint ennek kapcsán arról is beszélt, hogy Magyarország és a Kínai Népköztársaság stratégiai partnerei egymásnak,

"mi úgy tekintünk Kínára, mint egy országra, mellyel az együttműködés jelentős előnyökkel jár."

A miniszter továbbá hangsúlyozta, hogy ezeknek az óriási befektetéseknek köszönhetően Magyarország a 4. helyen szerepel világviszonylatban az elektromos akkumulátorgyártás terén, és amint ezek a befektetések befejeződnek, az ország a második lesz.

Az elmúlt 1-1,5 évben Magyarország első számú export terméke az elektromos akkumulátorok voltak, ez hozzájárult az ország tavalyi óriási exportrekordjához, így „világszinten a 34. helyen vagyunk, annak ellenére, hogy csak a 95. helyen állunk lakosságszámban”, mondta a tárcavezető.

"Szeretném kifejezni hálámat a kínai befektetőknek, hogy ilyen bizalmat tanúsítanak Magyarország és a magyar emberek iránt"

– fogalmazott. Egyúttal jelezte, továbbra is ösztönözni fogják a kínai befektetőket, hogy bővítsék magyarországi kapacitásaikat vagy új európai gyáraikat Magyarországra hozzák.

(via: 24.hu)

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.