Ugrás a tartalomra

Nem egynyári kaland

Létrehozva
Több ezer iskoláskorú fiatal keres idén nyáron is alkalmi munkát, de egyre inkább előtérbe kerülnek a hosszú távú célok is.
Kép
diákmunka
Fotó: Mocsári László

Ha nyári munkáról van szó, akkor a középiskolások esetében a könnyű fizikai - például árufeltöltő, pénztáros -, egyetemisták esetében pedig a szakmai, nyári gyakorlati helyek vannak előnyben; ők már azokat keresik leginkább, ahol tudják teljesíteni a főiskola/egyetem által elvárt követelményeket - mondta el érdeklődésünkre Szodoray-Nagy Annamária, a Mind-Diák Szövetkezet régióvezetője.

A cégek számos területen adnak lehetőséget a fiatalok számára, hogy a nyári szezonban dolgozzanak, diákmunkát vállaljanak. A teljesség igénye nélkül: egyszerű, alkalmi, adminisztratív, nyelvtudást igénylő, gyakornoki (gazdasági, mérnöki területen), fizikai kisegítő, árufeltöltő, pénztár, call center.
A szövetkezetnél a korábbi évekhez képest változást abban tapasztalnak, hogy az egyre változatosabb feladatok és az iskolai elfoglaltságokhoz illeszkedő rugalmas munkaidő mellett plusz komfortnövelő tényező a home office bevezetése és biztosítása, amely továbbra is töretlen népszerűségnek örvend a gyakornoki és egyszerűbb munkák körében.

Kép
diákmunka

- A munkáltatók hosszú távú, megbízható munkaerőt keresnek minél kisebb fluktuációval, ezzel elkerülve a folyamatos oktatást. Gyakornokok esetében a cégek többsége már nemcsak az éppen felmerülő feladatok ellátására koncentrál, hanem az utánpótlásprogramjuk részeként a leendő főállású munkavállalóikat is keresik, akiket majdnem kész tudással tudnak saját állományba állítani, amint befejezik a tanulmányaikat - tette hozzá. A régióvezető azt is elmondta, hogy idén bruttó 1334-2500 forint között mozognak a bérek, ezek kiegészülhetnek fizetett szabadsággal, bónusszal, teljesítményprémiummal.

Szodoray-Nagy Annamária kiemelte, azért is érdemes nyáron munkát vállalnia a diákoknak, mert tapasztalatokat szerezhetnek, fejleszthetik készségeiket és képességeiket, ugyanakkor elmondható az is, hogyha csapattagként látják el a munkájukat, ott már a közösségformáló hatás is jelentkezik.

Kép

- A cégek intenzíven keresik a munkaerőhiányra vagy a megnövekedett erőforrásigényeikre a megfelelő megoldásokat. Az iskolaszövetkezetek komplex HR-szolgáltatást nyújtanak, több évtizedes toborzási és szervezési tapasztalattal rendelkeznek - mutatott rá a régióvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a miskolci régióban jelenleg több mint harminc céggel körülbelül 350-450 főt foglalkoztatnak. Országosan pedig mintegy félezer megrendelőről és 10 ezer főt meghaladó számokról beszélhetünk.
 

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.