Gazdaság
Két és fél év után először csökkentek az árak az előző hónaphoz képest
A KSH adatai szerint áprilisban 24, májusban viszont már „csak” 21.5 százalék volt az infláció.
Közel két kilométeren újult meg az aszfalt Martinkertvárosban
A „Közlekedésfejlesztés Borsod megyében 2021” című projekt részeként teljeskörűen felújították a Miskolcot Kistokajjal összekötő út 1,8 kilométeres szakaszát. A munkálatok még az Y-híd építéséhez kapcsolódtak. A bruttó 299 millió forintból megvalósított beruházásnak köszönhetően csökken a zaj- és porszennyezés, és biztonságosabb lesz a közlekedés a városrészben.
Több mint 30 forinttal nőhet az üzemanyagok jövedéki adója literenként
Beadta a kormány a 2024-es adóváltozásokról szóló törvénytervezetet.
Rácz András: Az oroszok robbantották fel a Dnyeper gátját
Az eset következményei még beláthatatlanok. A gát a zaporizzsjai erőmű hűtésében is fontos szerepet játszott.
Az élelmiszerárak növekedése várható júliustól
Jelentősen növelheti az élelmiszerárakat a hulladékgazdálkodási rendszer júliusi átalakítása – írja a 24.hu a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSZ) közleményére hivatkozva.
Összetört az autó, fizet a biztosító, de nem mindegy mennyit
A biztosítók nem jótékonysági intézmények, hanem profitorientált gazdasági vállalkozások, ezért kártérítés esetén is vigyáznak a pénzükre, annyit fizetnek, amennyit muszáj. Nem árt, ha a károsult tisztában van a jogaival, mert a különbözet a megajánlott összeg és a tényleges kárunk között jelentős lehet.
Varga Mihály: soha nem volt még ilyen nehéz tervezni a költségvetést
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja, elsősorban az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is - fogalmazott a jövő évi büdzsével kapcsolatban a pénzügyminiszter.
A jogász válaszol: Hogyan kell átadni a használati útmutatót a fogyasztónak?
Miskolci olvasónk kisgépet vásárolt kerti munka végzéséhez. Mivel még soha nem használt hasonló terméket, izgatottan kereste a leírást a dobozban. Ilyet nem talált. Az üzletbe visszamenve a bolti eladó egy QR kódot tett elé, mondván, ezen éri el a leírást magyar nyelven. Ők nem tudnak adni papíralapú tájékoztatót, mert a gyártó sem küldi meg azt nekik.
Hamarosan beléphet a százmilliárdos vagyonú klubba Orbán Viktor családja
Egyre gyorsuló ütemben gazdagodik Orbán Viktor családja. Míg tíz-tizenöt évvel ezelőtt a miniszterelnök családtagjai legfeljebb néhány tízmillió forintnyi céges jövedelemre tettek szert, addig mostanában rendre évi 2-3 milliárd forint bevételük van ilyen forrásból. Korábban egyértelműen az Orbán-bányák növelték a családi vagyont, az elmúlt esztendőkben azonban már a fiatalabb generáció befektetései hozzák a nagy pénzt.
Magyarország: gazdasági okok miatt zárva
Az elmúlt hetek-hónapok statisztikai adatai szinte kivétel nélkül arra utalnak, hogy a magyar gazdaság egy olyan negatív spirálba sodródik, amelynek fő közvetlen oka a kereslet bezuhanása - írja a g7.hu.
A MIVÍZ sorsáról tanácskoztak a város vezetői
Pénteken 2 órától rendkívüli közgyűlést tartottak Miskolcon, melynek témája a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a Magyar Államra történő átruházása volt.
Zöldülő Miskolc - új hulladékválogató üzem kezdi meg működését
Átadták Miskolcon a vármegye legnagyobb kapacitású, gépesített szelektív hulladékválogató üzemét, amely újabb jelentős lépés a város és a régió fenntarthatóbbá válásának folyamatában. A projekt mintegy négy milliárd forint támogatási összegből valósult meg és évi tizenötezer tonna hulladék feldolgozását teszi lehetővé.
Új adó jön júliustól
A magyar kormány egy szerda esti rendelettel új adót vezetett be a megtakarításokra.
KSH: áprilisban 1,2 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma
A magyar szálláshelyeken 1,2 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el a negyedik hónapban. Viszont nem a magyarok foglalásainak köszönhető a javuló tendencia.
Nyereséges volt tavaly a Budapest Airport
A koronavírus-világjárvány miatti lezárások okán 2020-ban és 2021-ben viszont rekordveszteséget könyvelhettek el.
Alacsony inflációval és zöldenergia-alapú iparral csábítja a magyar cégeket Franciaország
Francia üzleti fórumot tartottak kedden a BOKIK miskolci székházában.
A cseh vezérkari főnök szerint lehetséges az Oroszország és a NATO közti háború
Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne - jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián - jelentette Kokes János a Magyar Távirati Tudósítója (MTI).
Májusi zöldség aranyat ér
Az Európa-bajnok drágulást is le kell nyelnünk a falattal együtt.
Súlyosbodik a vendéglátás vitiligója
Rosszul járhatnak, akiknek nincs megfelelő szoftverük.