Ugrás a tartalomra

Három és fél év börtönre ítéltek egy embercsempészt Tiszaújvárosban

Létrehozva
Három és fél év börtönbüntetésre ítélt egy embercsempészt a Tiszaújvárosi Járásbíróság; az ítélet nem jogerős - közölte a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője kedden.

Gyurán Ildikó hozzátette: a vádlott társával tavaly májusban Magyarországon tartózkodó szír állampolgárokat akart illegálisan átjuttatni az országhatáron. Az általa vezetett kisbuszba 2016. május 28-án éjszaka Budapesten tizenhárom ember szállt be. Fejenként háromezer-négyezer eurót fizettek külföldi embercsempészeknek azért, hogy Németországba vigyék őket, a pénzből a vádlott is részesült. 

A gépjármű balesetet szenvedett az M3-as autópályán, ezért a vádlott menekülésre szólította fel a kisbusz utasait. Megmutatta nekik, merre induljanak, és azt mondta, két óra elteltével elérik a német határt. A rendőrök az út mellett észrevették a friss nyomokat, így találtak rá a szír állampolgárokra. Az illegális bevándorlók a rendőri intézkedéskor szembesültek azzal, hogy nem Németország, hanem a román határ felé tartottak - áll a közleményben.

Gyurán Ildikó kiemelte: a bíróság még hétfőn embercsempészés bűntettében találta bűnösnek és három év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, aki tavaly május 31-e óta előzetes letartóztatásban van.

(Kinti képünk csak illusztráció.)