Ugrás a tartalomra

Vaddisznók csörtettek át a Selyemréten

Létrehozva
A felvételen látni, ahogy szapora tempóban nagyjából 10 vaddisznó iparkodik át az úttesten.

A Miskolc Szirma csoportba töltötték fel a videót vasárnap reggel, amiben a Tiszai pályaudvar közelében két vaddisznó koca vonul át a villamossíneken nagyjából 10 malac kíséretében. Úgy mennek, mint a legrendezettebb kisiskolás csoport: szépen sorban, elől is és hátul is egy felnőtt figyeli az egyesoszlopot. Az esetről a videót itt tudja megnézni.

A dolog azonban más színezetet kap, ha azt veszük, hogy a a vadbiológus szerint a malacait védő koca a legveszélyesebb állat a hazai erdőkben, így feltételezhető, hogy a kihalt Tiszain is. A szakember szerint, ha összetalálkozunk egy ilyen csordával, és egy felbőszült állat felénk csörtet, egyetlen lehetőség van: a futás.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.