Ugrás a tartalomra

Szemétszedés a társadalmi együttműködés reményében

Létrehozva
Két nap négy helyszínen szednek szemetet Lyukóvölgyben egy városi pályázat keretében. A szervezők zsákokkal, kesztyűkkel várják a lakosságot, hogy együtt tisztíthassák meg a környéket.
Kép
Korábbi felvétel, fotó: Végh Csaba

A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) a Miskolci Családokért és Segítőkért Alapítvány közreműködésével köztisztasági akciót szervez Lyukóvölgybe szerdára és csütörtökre. Brugger-Hornyák Alexandra elmondta, a területen elterjedt az illegális hulladék lerakása. – Zsákokat, kesztyűket és konténereket biztosítunk azoknak a jelentkezőknek, akik szeretnék, ha látható jele lenne a többnapos akciónak – mondta a vezető szociális munkás. 

A MESZEGYI munkatársa beszélt arról, hogy Lyukóvölgyben számos gócpont kialakult, amiket már több szervezet is megpróbált felszámolni az elmúlt időszakban. 

Az alábbi időpontokban és helyszíneken várják az önkénteseket:
09.29.10:00 Lyukó-völgy buszmegálló,
09.29.13:30 Sütőtanya buszmegálló,
09.30.10:00 Sütőtanya buszmegálló előtt,
09.30.13:30 Pocem dűlő, postaládák előtt.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.