Ugrás a tartalomra

Nagyon magyar: nemzeti színekben pompázik az év madara

Létrehozva
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) indított internetes szavazást a címre, a zöld küllő lenyomott mindenkit.
Kép

Az MME 1979-ben indította el az Év madara akciót, melynek célja természetvédelmi problémákkal érintett fajok, madárcsoportok társadalmi szintű bemutatása. A több mint négy évtizede futó program legutóbbi állomásaként, a tavalyi év nyarán ismét a lakosság választhatott három faj – kékbegy, vörös gém, zöld küllő – közül.

Az internetes szavazáson a legtöbb voksot a zöld küllő kapta, így idén ez a faj az év madara – közölte az egyesület hétfőn az MTI-vel.

A zöld küllő szajkó termetű, 30-36 centiméteres madár, szárnyfesztávja a fél métert is elérheti. A faj fő elterjedési területe Európa lomboserdő-övezete, élőhelyigénye miatt kimondottan jól érzi magát a településeinken, az idős faállományú parkokkal tarkított nagyvárosokban is.

A harkályok klasszikus rovarlárva tápláléka mellett a zöld küllő esetében a legjelentősebb a hangyafogyasztás (kifejlett rovarok, lárvák és bábok is), amiket a talajon, illetve a testhosszt meghaladó mértékben kiölthető nyelvével mélyen a járatokba hatolva szedeget össze.

Maga ácsolta odúban költ, évente egy, általában 5-7 tojásból álló fészekaljat nevel. Állandó madarunk, a párok alapvetően egész évben, a nyugalmi időszakban is a költőterületükön vagy ennek közelében maradnak, a fiatalok többnyire nagyobb távolságokra kóborolnak. Védett madár, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

Országos állománya 8-12 ezer párra tehető és stabil-enyhén emelkedőnek tekinthető. Idősebb fákhoz kötődő életmódja és szaporodása miatt a fakivágás, a mezővédő erdősávok felszámolása és felszámolódása veszélyezteti.

Közös élőhelyükön a jelenléte kiemelten fontos a fokozottan védett, odúköltő, de saját odút készíteni nem tudó szalakóta, továbbá az olyan hasonló életmódú fajok megmaradása szempontjából, mint a füleskuvik és a búbosbanka.

Mivel a lakott területeken is jól érzi magát, ráadásul állandó madár, a madárbarátok egész évben vendégül láthatják a zöld küllőket az MME honlapján kidolgozott „harkálykerti” megoldásokkal.

Köszöntsük a Belgával:

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.