Ugrás a tartalomra

Áttörés Görömbölyön

Létrehozva
"Törjük át együtt a falat!" címmel rendeznek eseményt március 5-én a Gál Pincében: egybe nyitják a Görömbölyön található, különleges hangulatú pincerendszer ágait.
Kép

Ha Miskolcról és a borról vagy pincesorokról esik szó, legtöbben a város közepén emelkedő Avas-hegyre és az ott található girbegurba utcácskákra gondolnak először. Valóban, Miskolc ikonikus, közel 800 pincét rejtő hegye, a város szőlőműveléssel és borkészítéssel kapcsolatos hagyományainak legfontosabb színhelye. Azt csak a várost igazán jól ismerők tudják, hogy a görömbölyi Miskolc második legjelentősebb pincesora, ahol több mint 500, nagyobbrészt ma is működő borospince áll.

A legtöbb ezek közül a Garócza-dűlőben található, három sorba rendeződve vöröstéglás pinceházaival.
Ebből az egységes kéből emelkedik ki a Grál Pince, melyben Ducsai Attila faragásai csodálhatók meg. „A kőbe vésett álom” a pince jelmondata. Az eredetileg ácsként dolgozó pinceszobrász 2008 óta bővíti évről-évre újabb csodákkal földalatti birodalmát: egy 600 m2-es „lovagkori várat” álmodott meg a merész pinceszobrász legújabb terveiben.

A különleges miskolci pince egyedi hangulatából az alábbi videóban kaphatnak ízelítőt:

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.