Ugrás a tartalomra

Környezetvédelmi díjat kaptak a kávézacc újrahasznosítását kidolgozó lányok

Létrehozva
A Miskolci Egyetemen végzett Tamási Kingát és Borsodi Esztert „Öko-innováció, újrahasznosítás” kategóriában jutalmazták a fővárosban. Több száz jelölt közül összesen másfél tucat szervezet vagy magánszemély vehette át az elismerést - olvasható a Miskolci Egyetem közleményében.
Kép
Borsodi Eszter, Tamási Kinga és Potápi Árpád a díjátadón. Fotó: Bocskay Zsolt

 A környezetvédelemmel foglalkozó szakportál 2021. június 5-én a Környezetvédelem világnapja alkalmából hirdette meg a „Bolygónk és Városunk” környezetvédelmi díjat, amelyet kedden ünnepélyes keretek között adtak át a Magyar Tudományos Akadémián.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a két fiatal mérnök hölgy által kidolgozott technológiával egyedi tárgyakat, akár divatos lámpabúrát is lehet készíteni 3D technológiával kávézaccból.

Az idén elsőként megítélt elismerést a Bolygónk és Városunk környezetvédelmi portál szakmai közössége ítélte oda azoknak a szervezeteknek, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek, akik a legtöbbet tették a természet és a környezet értékeinek megőrzéséért.

A szakmai zsűri összesen 18 szervezetet és magánszemélyt jutalmazott a több száz jelölt közül.
Az ajánlás nyílt volt, a portál olvasói bárkit javasolhattak Magyarország és a Kárpát-medence területéről. A díjat magyarok, külhoni magyarok vagy Magyarországon tevékenykedő külföldiek is megkaphatták.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.