Ugrás a tartalomra

Ovisok szépítették meg a Vilma-forrás környezetét

Létrehozva
A Vadász úti Óvoda gyermekei a Föld napja alkalmából ültettek színes virágokat az Állomás térre.

Színes esőkabátban szorgoskodó gyermekekkel telt meg pénteken délelőtt a perecesi Állomás tér. A MIÓVI tagintézményeként működő Vadász úti Óvodába járó csöppségek az óvodapedagógusok és a helyi polgárőrök segítségével ültettek színes virágokat a Vilma-forrás mellé és a tér előtti két virágdézsába.

Kép
Fotók: Juhász Ákos

Szabó Andrea Éva tagintézményvezető lapunknak elmondta, az akciót a Föld napja alkalmából szervezték a terület önkormányzati képviselőjével, Bazin Leventével közösen.

- A program reggel az intézményünkben kezdődött, ahol versekkel és mesékkel készültünk a kicsiknek, de megismertettük velük a Földgömböt, a bolygókat is – mondta.

Kép

Ezt követően érkeztek meg a Vilma-forráshoz, ahol egészen ebédig szorgoskodtak a kicsik és nagyok. Bazin Levente kiemelte, a programot tavaly szervezte meg először, de már akkor is az volt a célja, hogy az évről évre visszatérő hagyománnyá váljon.

- A perecesi óvodások egyébként is nagyon szép, zöld környezetben tanulhatnak, és az intézményben évek óta nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kicsiket környezettudatosan neveljék. Én ezt alapvetőnek gondolom a mai világban, nyilván ez elsődlegesen a család feladata, de az óvodai, iskolai környezetben nagyszerűen rá tudnak erre segíteni akár az ilyen programokkal is – mondta el a képviselő, aki köszönetet mondott a Dr. Parknak is, a kiültetett növényeket ugyanis a vállalkozás ajánlotta fel. Hozzátette, a virágok segítségével a Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház környezetét is szebbé tudták varázsolni.

Kép

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.