Ugrás a tartalomra

Fél milliárd forint keretösszegű pályázat indul a civil állatvédő szervezeteknek

Létrehozva
A civil állatvédő szervezetek támogatására 500 millió forint keretösszegű pályázat áll rendelkezésre működési költségre, ivartalanításra, állategészségügyi szolgáltatásra és férőhelybővítésre - mondta a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Ovádi Péter hozzátette, a pályázati felhívás keddtől lesz elérhető az allatvedelem.hoi.hu oldalon, a pályázatot pedig június 20. és július 20. között lehet majd benyújtani.  

Kiemelte: olyan alapítványok vagy egyesületek pályázhatnak, amelyek létesítő okirataiban az állatvédelem mint cél és tevékenység nevesítve van, 2022. január 1-je előtt jogerősen Magyarországon bejegyeztek, és tevékenységüket is az országban végzik.  

Ovádi Péter arra is rámutatott, hogy az 500 ezer és 10 millió forint közötti igényelhető támogatás előfinanszírozott, egyszeri, vissza nem térítendő és 100 százalékos intenzitású. A támogatási időszak 2022. június 20. és 2023. június 20. közé esik.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.