Ugrás a tartalomra

Itatással segíthetjük a települési állatokat a kánikulában

Létrehozva
A tartós hőség nemcsak az emberek, de a települések vadon élő állatvilága számára is nehéz időszak. A térkővel, aszfalttal burkolt településrészeken nagy területekről hiányoznak az ivóhelyek, ahol az állatok szomjukat olthatnák, fürdéssel felfrissülhetnének. A hőség különösen a fészket elhagyó, még rutintalan fiókákat érinti hátrányosan, mert még nem ismerik a környék vízlelőhelyeit - hívja fel a fegyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Szerencsére ezen a helyzeten egyszerűen és olcsón tudunk segíteni egy itatóval.  A legjobb madáritató a körülbelül két férfiarasznyi (40-50 cm) átmérőjű és 4-7 cm mély (az ennél mélyebb már veszélyes a kisebb termetű madarakra) műanyag virágalátét. Ez a méret azt is lehetővé teszi, hogy az ivás mellett még a nagyobb termetű madarak is fürdeni tudjanak benne. A nyári hőségben ugyanis a fürdés is létfontosságú a számukra, mert így gyorsan le tudják hűteni magukat, illetve így tudják kordában tartani a külső élősködőket.

Kép
Fotók: Orbán Zoltán

Ahol sok a macska, érdemes két itatót használni, és az egyiket magasra: tuskóra, rönkre, székre, kis asztalra, ablakpárkányra kitenni a madaraknak, a másikat pedig hagyományosan a talajon működtetni, hogy a gyíkok, sünök, békák és a kóbor macskák is vízhez juthassanak. További védelmet jelent a macskákkal szemben, ha az itató legalább néhány méteres körzetében rövidre nyírt a fű, ahol nem tudnak elrejtőzni a kisragadozók.

Annak érdekében, hogy az állatok az új itatót minél előbb megtalálják, azt legalább eleinte érdemes minél nyíltabban elhelyezni. A madarak számára nem a víz illata, hanem a csillogása jelenti azt a kulcsingert, ami alapján megtalálják az ivó- és fürdőhelyet.

Fontos, hogy az itató vizét naponta frissre cseréljük, ami a madarak egészségvédelme mellett megakadályozza, hogy a szúnyogok belepetézzenek az itató vizébe.

Végül, de nem utolsó sorban fontos megjegyezni, hogy az itatással nemcsak a körülöttünk élő állatokat segítjük, de ha az itatót az ablak közelébe tesszük, akkor fantasztikus megfigyelési élményekben is részünk lesz!

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.