Ugrás a tartalomra

LMP: a kormány trükközik az akkumulátorgyárak helyszíneivel

Létrehozva
Az LMP által kezdeményezett országos népszavazás célja, hogy a kormány ne trükközhessen az akkumulátorgyárak helyszíneivel, és csak a lakosság hozzájárulásával épülhessenek ilyen gyárak - hangzott el Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja, Érd alpolgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A budapesti, az LMP Facebook-oldalán is közvetített eseményen a politikus arról beszélt: hiába sikeres egy helyi népszavazás például Debrecenben, ha ugyanazt a beruházást néhány kilométerrel arrébb viszik, és egy másik település területén meg tudják valósítani.

Felidézte: 2018-ban az LMP aktivistái akadályozták meg az érdi közgyűlésen, hogy a Fidesz egy akkumulátorgyár építésével tönkretegye a város egyik büszkeségét, az Elvira Major európai jelentőségű gyümölcsnemesítő állomását és génbankját. Az aktivisták fellépésének köszönhetően a Fidesz meghátrált, a génbank pedig megmenekült a pusztítástól. De sajnos csak "félsikert értünk el", mert ugyanaz a dél-koreai cég, aki Érden épített volna, Komáromban meg tudta valósítani a beruházást - mondta Tetlák Örs.

Kép
Fotó: varosikurir.hu

Hozzátette, az LMP azért kezdeményezte az országos népszavazást, hogy a "német autógyárakat és az ázsiai akkumulátorgyártókat készségesen kiszolgáló kormány többé ne trükközhessen az akkumulátorgyárak megvalósítási helyszínével, és a helyiek kifejezett hozzájárulása nélkül többé ne áldozhassa fel vízkincsünket, termőföldjeinket, gyermekeink jövőjét".

Szerinte a Fidesz minden akkumulátoripari beruházás esetén teljesen ugyanazt a gyakorlatot követi: a települések lakóit elzárja az információktól, és nem kérdezi meg őket arról, hogy akarnak-e akkumulátorgyárat. Hozzáette: ezekkel a beruházásokkal nagyon alacsony hozzáadott értékű munkahelyeket hoznak létre, a munkahelyek jelentős részét vendégmunkásokkal töltik fel.

A kormány jelentősen könnyített környezet- és munkavédelmi előírásokkal kedvez ezeknek a beruházóknak, és az egyébként is elfogadhatatlanul alacsonyan tartott adóból további kedvezményeket és "szemérmetlenül magas" állami támogatásokat is kapnak ezek a multinacionális vállalatok - sorolta a politikus, hozzáfűzve: végül a kormány tétlenül szemléli, hogy most már nemcsak a német autógyárak, hanem ezek a jellemzően délkelet-ázsiai, távol-keleti multinacionális vállalatok is kiviszik a profitot Magyarországból.

Az LMP a kormánnyal szemben azt állítja, hogy a profit nem előzheti meg sem az embert, sem a természetet. A külföldi igényeket pedig a magyar vízkincs kárára kiszolgálni nagyjából ugyanannyira zöld, mint amennyire nemzeti: semennyire - összegzett Tetlák Örs.

Ez is érdekelhet

Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.