Elmondta: elsősorban a bükkerdőkben, de más őshonos erdőkben is le kell állítani a tarvágásokat.
Az erdőjárók egyre több helyen találkoznak kiirtott területekkel, a több évtizedes fákat pedig sem klímavédelmi, sem ökológiai, sem rekreációs szempontból nem pótolják a néhány éves, cserjeszerű fák - mondta. A Mátrában, Piszkéstetőnél Natura 2000-es területeket csupaszítottak le - tette hozzá.
Az LMP nyomására ugyan néhány napja összeült az erdészeti albizottság, amelyben a területért felelős államtitkár szakértőkkel és érdekképviseletekkel beszélte meg a magyar erdőgazdaság helyzetét. Az ülésen azonban az derült ki, hogy a kormány számára a lényeg a profit mentése - mondta Szendefy Mária.
LMP: az erdőket nem áldozhatjuk be a profitért
Ez is érdekelhet
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Kellemes borzongást: -30 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet a Bükkben
Ez még nem rekord, volt már hidegebb is.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.