Ugrás a tartalomra

Ítélőtábla: Debrecen vízellátás-biztonsága miatt mérlegelni kell a CATL-beruházás azonnali leállítását

Létrehozva
Ismételten döntenie kell a Debreceni Törvényszéknek arról, hogy környezetvédelmi szempontok miatt leállítja-e a kínai CATL – a kormány által nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánított – akkumulátorgyár-építkezését - írja a 24.hu.
Kép
Fotó: AFP

Az internetes oldal szerint, a Fővárosi Ítélőtábla a napokban kiadott másodfokú végzésével megsemmisítette azt a korábbi döntést, amelyben a törvényszék megtagadta a kínai óriáscég 3000 milliárdos debreceni beruházásának leállítását, és új eljárás lefolytatására utasította az elsőfokú bíróságot.

A 24.hu információi szerint a hatalmas víz- és energiaigényű CATL környezethasználati engedélyét összesen hat magánszemély és két civil szervezet támadta meg a bíróságon. Az egyik magánszemély az engedély visszavonása mellett azonnali jogvédelmet is kért a bíróságtól, vagyis azt, hogy a CATL a per ideje alatt ne folytathassa az építkezést.

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal február 13-án közölte, hogy lezárták a kínai cég kérelmére indított összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati eljárást, az engedélyt megadták, és ezzel lényegében zöld utat biztosítottak a beruházásnak.

Az engedély kiadása újabb lökést adott a gyár elleni tiltakozásoknak. Az ipari park közelében fekvő települések lakossága számos demonstrációt tartott Debrecenben, de az ellenzéki pártok is akciózni kezdtek. A Védegylet és az LMP márciusban saját keresettel támadta meg a környezethasználati engedélyt a Debreceni Törvényszéken, a Momentum pedig helyi civilekkel kezdett együttműködésbe. A párt szerint a gigaberuházás ügye egyértelműen országos jelentőségű probléma, a bíróság azonban a közigazgatási per során ki fogja zárni az eljárásból a nem lokális szereplőket.

Az egyik legutóbbi debreceni tárgyaláson az derült ki, hogy az engedély felülvizsgálatára időben beadott hét keresetből egyet már valóban kizártak: a bíróság egy magánszemély esetében jogerősen megállapította, hogy nem felel meg a perindítás jogi feltételeinek. A többiek keresetének vizsgálata még folyamatban van.

Bírósági úton próbál szembeszállni a CATL akkumulátorgyár-beruházásával a gyárterület szomszédságában fekvő település egyik ingatlantulajdonosa, Moczok Gyula is. A Moczok családnak Tégláskerten van a háza, amit éppen akkoriban újítottak fel, amikor a kormány bejelentette a kínaiakkal kötött megállapodást. Az ingatlan kevesebb, mint két kilométerre fekszik a majdani akkugyártól. A tégláskerti háztulajdonos, aki egyébként korábban az MSZP egyik helyi választókerületi elnöke volt, a Litresits András által készített keresetben részletes környezeti hatáselemzést mellékelve azt kéri, hogy tárgyalják újra kormányhivatal és a katasztrófavédelem környezethasználati engedélyét. 

További részletek a 24.hu oldalon ITT.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.