Mivel a történelmi Avas és a turizmus, mint kitörési ágazat fejlesztése az önkormányzat kiemelt célja, ezért Miskolc MJV önkormányzata igyekszik minél többféle módon segíteni és támogatni az ottani lakókat, pincetulajdonosokat, a vendéglátás és a turizmus szereplőit. Ezt a célt szolgálja az is, hogy rendbe teszik és kitakarítják a Felsősort, hogy az ott élőket és az oda érkezőket minél jobb körülmények fogadhassák - olvasható a polgármesteri hivatal közleményében.
Megkezdődött a Felsősor takarítása a Nagyavason
Létrehozva
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Miskolc MJV megbízásából megkezdte az illegális hulladék összegyűjtését a nagyavasi Felsősoron. A társaság a begyűjtés után a szemetet elszállítja, valamint cserje- és bozótirtást is végez az érintett, mintegy 1500 m2-es területen.
Ez is érdekelhet
Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Kellemes borzongást: -30 Celsius-fok alá esett a hőmérséklet a Bükkben
Ez még nem rekord, volt már hidegebb is.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.