Ugrás a tartalomra

Szakmai szempontrendszert állít fel az önkormányzat a fenntartható és környezetbarát beruházásokért

Létrehozva
Erről számolt be pénteken Szopkó Tibor, Miskolc alpolgármestere és Révész Péter, az LMP miskolci önkormányzati képviselője.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Az elmúlt hetekben csaknem százmilliárd forint összértékű fejlesztés és új beruházás érkezett Miskolcra és térségébe, ezek között van a többi közt a Sanofi és a Bosch legújabb bővítése is. Miskolc önkormányzata amellett, hogy a gazdasági programban is rögzített célként folyamatosan igyekszik új beruházásokat és fejlesztéseket ösztönözni, arra is törekszik, hogy azok minden esetben a helyi közösség érdekeit szolgálják. Mindezt úgy, hogy a miskolciak biztonságának és egészségének megóvását elsődleges szempontként kezeli – ismertette Szopkó Tibor alpolgármester.

Mint elmondta: természetesen nem mindegy, hogy a különböző befektetések és a már itt működő vállalkozások milyen módon és mértékben használják, illetve hasznosítják a helyi természeti erőforrásokat, amelyek élhetővé, ember- és családbaráttá teszik a környezetünket.

A városvezető beszámolója alapján: települési önkormányzatok csak a saját tulajdonban álló ingatlanok útján befolyásolhatják, illetve irányíthatják a vállalkozások adott település közigazgatási területén való letelepedését vagy fejlesztését, befektetéseik megvalósítását. Magántulajdonban vagy állami tulajdonban álló ingatlanok tekintetében az önkormányzatok lehetőségei korlátozottak – fogalmazott az alpolgármester.
 
Révész Péter önkormányzati képviselő szerint Miskolc közgyűlése éppen ezért szavazta meg szeptember 28-i ülésén azt az előterjesztést, ami a környezet és a lakosság egészségének védelme érdekében egy olyan szakmai szempontrendszer kidolgozására ad felhatalmazást, ami alkalmas a jövőbeli tervezett beruházások előminősítésére, elősegítve a fenntartható, zöld beruházások megvalósítását, a tervek szakmai véleményezését, a gazdasági szereplőket pedig a szempontrendszernek megfelelő beruházások végrehajtására ösztönzi.
 
A sajtótájékoztatón kiderült: a határozat eredményeként az egészséges környezet fenntartása érdekében egy olyan, több helyi szereplő bevonásával történő együttműködés kezdődhet, ami lefekteti egy klímavédelmi minősítési rendszer alapjait és kiemelten foglalkozik a környezeti terhelést eredményező létesítmények felmérésével.

A várospolitikusok kifejtették: a testület által elfogadott felhatalmazás országos szinten is egyedülálló – annál is inkább, mivel a szempontrendszer kidolgozásában a Miskolci Egyetem, a zöld szervezetek képviselői, a kormányhivatal szakemberei, a befektetési ügynökségek, a gazdaságfejlesztési Igazgatóság képviselete mellett számítanak a helyi Fidesz-KDNP frakció delegáltjaira is.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.