Ugrás a tartalomra

Szombaton ismét Perecesen gyűjtik a szemetet 

Létrehozva
Ha esik, ha fúj, szombaton a perecesi erdőrész szépítésébe fognak az önkéntesek.
Kép
Fotó: Serbán Zsolt Facebook

A helyiek által Barátság, a térkép szerint azonban Állomás térnek nevezett füves területen szombaton reggel 9 órára várják az önkénteseket. – A szemétszedés helyszíne az innen jól megközelíthető perecesi erdő területének egy része lesz, amelynek két egymástól nem messze eső részén halmozódott fel háztartási hulladék – nyilatkozta a Miskolci Naplónak Serbán Zsolt szervező, a Magyarországi Tisztasági Nagykövet Egyesület elnöke. Mint elmondta, tizenöt-húsz önkéntes részvételére számít most is.

Pereces környékén 2020 tavaszától kezdődően tizenhárom alkalommal gyűltek össze annak érdekében az aktivisták, hogy megszabadítsák környezetüket a hulladéktól. A több száz aktivista eddig hozzávetőlegesen százharminchat köbméter szemetet szedett össze, ami több mint két nagy méretű kamionnyi hulladékot jelent, tudtuk meg Bazin Levente (Velünk a Város MSZP) önkormányzati képviselőtől, aki maga is aktív közreműködője az eseményeknek, és a konténert ezúttal is saját képviselői keretéből biztosítja.
 

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.