Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, hogy járnak majd a buszok a pünkösdi hétvégén

Létrehozva
A bérletpénztárak nyitvatartása is módosulni fog a címben jelzett időszakban.

Május 19-én (vasárnap) és 20-án (hétfő) a villamosok a vasárnapi, az autóbuszok pedig a szabad- és munkaszüneti napi menetrend szerint közlekednek, az alábbi kivételekkel:

az 1-es, az 1G-s, a 12G-s, a 43-as és az 53-as autóbuszok az ünnepnapokra érvényes menetrend szerint közlekednek; a 44-es járatok nem közlekednek; a menetrendkönyvben aláhúzással jelölt 3-as, 7-es és 21-es járatok nem érintik az Auchan, illetve a Lidl áruházat.

 
Jegyeiket és bérleteiket városszerte 20 automatánál is meg tudják vásárolni, valamint díjtermékeink többsége mobiljegyként is megváltható - tájékoztat közleményben az utazási vállalat.
 
Május 19-e és 20-a között a jegy- és bérletpénztárak 7 órától 14 óráig tartanak nyitva, kivéve az Ügyfélszolgálati Irodát, mely az ünnepnapokon zárva tart - írják.
 
Az MVK weboldalán, illetve az Android és iOS rendszereken elérhető MobilON alkalmazással ezeken a napokon is valós idejű adatok alapján tervezhetik meg utazásukat.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.