Ugrás a tartalomra

Visszatér a meleg, igazi strandidő lesz a hétvégén

Létrehozva
Szombaton akár 35 fok is lehet, vasárnap pedig még magasabbra kúszhat a hőmérséklet, de nem éri el a 40 fokot.
Kép
Egy finom hűsítő jól esik a melegben /Fotó: Mocsári László

Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Pénteken napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, csapadék nélkül. Keleten lehet esetleg több a gomolyfelhő. Este a gomolyok leépülnek, azonban északnyugat, észak felől növekedhet a felhőzet. A változó irányú szél is gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között alakul.

Szombaton derült, illetve gyengén felhős, napos, száraz idő várható. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, de az északnyugati határvidéken megélénkül a déli szél. A hőmérséklet hajnalban 11-20, délután 29-35 fok között alakul.

Vasárnap sok napsütés várható, de a déli órákban északnyugat felől egy felhősáv érkezik, amely délkelet felé vonulva vékonyodik, feloszlik. Az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar. A déli, délkeleti szelet élénk, délutántól az északnyugati, északi szelet egyre többfelé erős lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban 14-22, délután 32-37 fok között alakul.

Ez is érdekelhet

Látványetetési nap a Miskolci Állatkertben
KörnyezetMiskolc
Szombaton a ragadozóké volt a főszerep a Miskolci Állatkertben, ahol egész nap látványetetésekkel és ismeretterjesztő programokkal készültek a látogatók számára.
Amikor az erdő élménnyé válik - mozgalmas év a Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskolában
KörnyezetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Csanyiki Erdőház Erdészeti Erdei Iskola 2025-ben is várta a természet iránt érdeklődő csoportokat és látogatókat. Változatos programokkal, rendezvényekkel és foglalkozásokkal telt meg az erdő, amely nemcsak tanulási helyszínként, hanem közösségi térként is fontos szerepet töltött be.
Hogyan védekezzünk a hideg ellen? – avagy útmutató a mínuszokhoz, fázós lelkeknek
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénEgészség
Amikor a hőmérő higanyszála olyan mélységekbe zuhan, ahová csak a sarkkutatók és az elveszett zoknik merészkednek, ideje komolyan venni a hideg elleni védekezést. A tél ugyanis nem kérdez, nem alkudozik: egész egyszerűen ránktört.