A alkotó önéletrajzi ihletésű filmjében foglalkozik a felnőtté válás legfontosabb kérdéseivel: megvalósíthatóak-e a vágyaink, és különböző gyerekkori énjeink elégedettek lennének-e azzal az emberrel, akivé váltunk. "Olyan filmet akartam készíteni, amelyből rá lehet ismerni a valóságra, melyben Magyarországon élünk" - idézte a Filmalap által az MTI-hez eljuttatott közlemény Reisz Gábort, aki a Rossz versek főszereplője is.
Mint írták, Reisz Gábornak a Filmalap támogatásával készült diplomamunkája, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan nagy siker volt, kultfilm lett és világszerte díjakkal jutalmazták a fesztiválok. A VAN sikerét követően Reisz Gábor részt vehetett a cannes-i filmfesztivál rezidensprogramjában, amelynek keretében több hónapon át dolgozott Párizsban az új forgatókönyvén. A Rossz versek a Proton Cinema gyártásában, a Les Films du Balibari és az RTL Magyarország koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával.
A Rossz verseket tavaly decemberben mutatták be a hazai mozik, nemzetközi premierje az A-kategóriás tallinni filmfesztiválon volt, nemrég Torinóban három zsűri díjazta olaszországi fesztiválpremierje alkalmával.
Fődíjat kapott Reisz Gábor filmje, a Rossz versek Monte-Carlóban
Létrehozva
Magyar sikerrel zárult szombat este a Monte-Carlói Nemzetközi Filmfesztivál. Reisz Gábor alkotása, a Rossz versek kapta a fődíjat az Emir Kusturica által elnökölt zsűritől. Ezt az elismerést először nyerte el magyar film, a díjat a magyar rendező vette át a fesztivál záró gálaestjén Monte-Carlóban.
Ez is érdekelhet
Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.