Ugrás a tartalomra

Sorozatot kap Sólyomszem

Létrehozva
A Disney+ streaming szolgáltató elképesztő tartalommal készül a Marvel univerzum rajongóinak, ugyanis ott debütál Sólyomszem sorozata, melyből kiderül, hogyan adja át a stafétát Kate Bishopnak.
Kép

Miután Clint Barton felveszi a Ronin nevet (ezen karakterként láthatjuk majd a Bosszúállók: Végjátékban), Kate hívja magát Sólyomszemnek, aki a képregényekben az úgynevezett Fiatal Bosszúállók szövetség tagja.

Ami pedig a főszerepet illeti, Clintet az eredeti színész, Jeremy Renner alakítja majd, a produceri feladatokat pedig a Marvel studió Kevin Feige-re bízta. A Variety információi szerint limitált szériáról van szó, mely vélhetően hat vagy nyolc részből áll majd, de óriási költségvetés áll rendelkezésre Sólyomszem történetének kibontására, így vélhetően képi világban nem lehet majd nagyon érezni a különbséget a Marvel-filmekhez képest.

A Disney korábban már bejelentette, hogy Loki is saját sorozatot kap, méghozzá szintén az eredeti színész, Tom Hiddleston főszereplésével, ahogyan Elizabeth Olsen, azaz Skarlátboszorkány is, sőt Sebastian Stan (A Tél katonája) és Anthony Mackie (Sólyom) is közös produkcióban szerepel majd.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.