Ugrás a tartalomra

Imádok élni! - közönségszavazás eredménye

Létrehozva
Több mint félszáz produkció bemutatkozásával ének-zene, vers-próza és tánc kategóriákban zajlottak az Idősek Tanácsa által szervezett „Imádok élni!” ki mit tud? vetélkedő előválogatói a közelmúltban.
Kép

A Miskolci Nemzeti Színház tehetséges fiatal színművészei – Bodoky Márk, Mészöly Anna, Papp Endre – által tovább juttatott produkciók mellett dr. Kiss János alpolgármester, az Idősek Tanácsa elnöke kezdeményezésére az elmúlt napokban a közönség is szavazott.

Nagy érdeklődés és lelkesedés mutatkozott a legkedvesebb produkciók továbbjuttatására. Közel százötven szavazat érkezett, a három kategóriában összesen 17 produkció mellett tették le támogatásukat a rajongók. Szoros volt a verseny, néhány versenyszám azonban kimagaslóan nagyszámú szavazatot kapott.

A zsűri döntése és a közönségszavazás alapján május 2-án az Idősek Tanácsa által szervezett „Imádok élni!” ki mit tud vetélkedő? gáláján a következő műsorszámok lesznek láthatóak:

Ének-zene kategóriában a zsűri által továbbjuttatott produkciók:
Szolnoki Józsefné
Túróczi Emese
Szombatiné Borza Éva

Ének-zene kategóriában a közönség által továbbjuttatott produkció:
Meszegyi Boldog Asszony Papucsa Nótakör

Vers-próza kategóriában a zsűri által továbbjuttatott produkciók:
Péderi István
Regdon Imre
Greutter Zoltánné

Vers-próza kategóriában a közönség által továbbjuttatott produkció:
Rajdos Jolán

Tánc kategóriában a zsűri által továbbjuttatott produkciók:
Szivárvány Nyugdíjas Klub
Mosoly Országa Kulturális Egyesület
Főnix Nyugdíjas Egyesület

Tánc kategóriában a közönség által továbbjuttatott produkció:
Nyugdíjas Magányos Klubja

 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.