Ugrás a tartalomra

Musicaltábor várja a fiatalokat Miskolcon, neves előadóművészek vezetésével

Létrehozva
Idén második alkalommal szervezi meg a Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány hatnapos bentlakásos musicaltáborát. Az alapítvány több éve bonyolít sikeres programokat Miskolcon, nevükhöz kötődik a Hangok Varázsa Tehetségkutató és a Musical és Miskolc Gálaest.
Kép

A július 7-12. között megrendezésre kerülő nyári táborba a szervezők elsősorban azon fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek énekelni, táncolni, és érdeklődnek a zenés színház kulisszatitkai iránt. A foglalkozásokat neves színművészek, előadóművészek énekesek tarják: Tunyogi Bernadett, Emerton-díjas énekesnő, musicalénekes, Jancsó Dóra színművész, Szolnoki Péter énekes, zenész, zeneszerző és a Bon-bon együttes frontembere és Cselepák Balázs, a Győri Nemzeti Színház tagja, énekes, valamint Kamarás Máté Múzsa-díjas énekes, előadóművész. A szakmai órákon kívül vidám szabadidős foglalkozások, kirándulások várja az érdeklődőket, akik a miskolci Uni-Hotel Diákotthon jól felszerelt, modern környezetében élvezhetik a nyári szünetet.

Regisztráció és jelentkezés május 30-ig lehetséges a fekete.agnes@zenita.hu e-mail címen.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.