Ugrás a tartalomra

Képeslapokon köszön vissza a város múltja

Létrehozva
Régi képeslapokból nyílt kiállítás a megyei könyvtárban Miskolc törvényhatósági jogú várossá nyilvánításának 110. évfordulója alkalmából.

Lillafüredet, a kis Velencét, Diósgyőrt és számos más kultikus miskolci helyet is bemutat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár legújabb kiállítása. Ezúttal azonban nem a jelenről tudhatnak meg többet az érdeklődők, a város napjához kapcsolódó tárlat ugyanis a múltba kalauzol, és képeslapokon meséli el a 110 éves Miskolc történetét.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

A régi, miskolci képeslapok nosztalgiára késztetik az érdeklődőket, de emellett bemutatják azt is, milyen volt a város az 1900-as években. A tárlat megnyitóján Nagy Réka polgármesteri biztos elmondta, a képeslapok nem csupán az épített környezetet, hanem az embereket, az egykori miskolci polgárság életét is bemutatják. A ma embere számára pedig fontos emlékezni.

Kép

– Visszapillantunk történelmünkre, és mértéket veszünk az elmúlt időkben történtek óta nyomon követhető változásokról. Bizonyos szempontból úgy teszünk most, mint az 1934-es Miskolci Hét rendezői. Ők akkor a várostörténeti jelentőségű esemény negyed évszázados évfordulóján készítettek számvetést városunk értékeiről – fogalmazott Nagy Réka, hozzátéve: a mostani Miskolc hét az egykori szellemiségét követve idézi fel Miskolc múltját, értékeit és ma élő hagyományait is.

Kép

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár képeslapgyűjteménye több mint nyolcezer darabból áll, ezért nem volt könnyű feladat kiválogatni, hogy mi kerüljön be a kiállításba. Igyekeztek azonban úgy reprezentálni a várost, hogy annak minden részéről kerüljenek be képeslapok a tárlatba – mondta el Prokai Margit, az intézmény igazgatója.

Kép

A kiállított képeslapokból kiadvány is készül. A több részes kötetgyűjtemény első része a napokban meg is jelenik, Lillafüred, szívélyes üdvözlettel címmel.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.