Ugrás a tartalomra

Nyugdíjba vonul Miskolc kulturális életének emblematikus alakja

Létrehozva
37 évnyi szolgálat után végleg befejezi a megszámlálhatatlan sikerekkel, élményekkel, eredményekkel, valamint a legrangosabb szakmai kitüntetéssel teli pályafutását Tánczos Tamás, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. intézményigazgatója.

Minapi búcsúztatóján részt vett a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatója, a szakember egykori kollégája, tanítványa Tóth Csaba is. A Diósgyőri várban csaknem félszáz prominens személy, magas beosztású hivatalnokok, régi és jelenlegi szakmai kollégák, hivatalos szervek képviselői, barátok tisztelték meg jelenlétükkel Tánczos Tamást – tájékoztatott az NMI Művelődési Intézet.

Kép
Forrás: nmi.hu

Hosszú kihagyás után ismét eldörrent a vár díszágyúja – azonban most nem egy rendezvény apropójából, ahogy az eddig megszokott volt, hanem még az eredeti ötlet megálmodójának, kitalálója által.

Novák Irén ügyvezető tolmácsolta Miskolc város döntéshozóinak jókívánságát, majd hosszan méltatta a távozó szakember több évtizedes munkásságát, szakmai sikereit, karrierjét, innovatív ötleteit és személyiségét.

Kép

A Magyar Honvédség képviselője egy elbocsátó levéllel, az ő nyelvükön obsittal és emlékéremmel köszönte meg az együtt eltöltött, munkával teli időszakot.

Végül a hivatást elhagyó ünnepelt szólt, megilletődve, kissé elcsukló hangon az őt megtisztelő közönséghez. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik meglepték és érdemesnek tartották, hogy részt vegyenek az ünnepségen. Külön megköszönte a kollégáknak és az önkormányzati munkatársaknak, akikkel az elmúlt csaknem négy évtizedben együtt dolgozhatott.

Kép

Tánczos Tamás megjegyezte: boldogan emlékszik vissza minden, a szakmában eltöltött időre; de ahogy sajnos, mint mindennek, ennek is vége van. Hozzátette azért mosolyogva: persze nem örökre, hiszen egy jó, tapasztalt szakemberre talán még szükség lehet.

(nmi.hu)

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.