Ugrás a tartalomra

Miskolcon az Ezüst Négyszög - nemzetközi tárlat a Galériában

Létrehozva
Öt ország művészei alkottak ismét, melyből idén is közös kiállítás született. A tárlat 1994 óta fogja össze a Kárpátok Eurorégió alkotóit. A nemzetközi festészeti triennále művei szeptember 14-éig láthatók a Miskolci Galériában.
Preview Image
Fotógaléria: Végh Csaba

A tárlatnak a hívószava Európa jövője volt, vagyis egy elég tágan megfogalmazott tematika volt megadva. Az én művem is erre reagál, erre készítettem egy víziót – nyilatkozta Lenkey-Tóth Péter festőművész.

A képek különbözőek, méretük viszont egységes. 100x100-as festmények sorakoznak a falakon. Mind lengyel, ukrán, szlovák, román és magyar képzőművészek alkotásai. A tárlat 1994 óta fogja össze a Kárpátok Eurorégió festészetét.

- A kezdetektől a régiót szerettük volna összefogni. Az volt a célunk, hogy azok a művészek, akik ezekben az országokban dolgoznak, megismerjék egymást. A tárlat által nyomon követhető a régió festészetének jelenlegi helyzete, az alkotók egymást inspirálva mutatkoznak be, új ötleteket, új gondolatokat tudnak egymásnak is átadni – nyilatkozta  Andrzej Cieczynski, az Ezüst Négyszög 2018 – Kárpátok Régió Nemzetközi Festészeti Triennále kurátora.

Kép

A 100 festményből álló kiállítás három év után érkezett Miskolcra. Ezúttal is több magyar alkotó képe képviseli a hazai festészetet.

- Az, hogy ezeknek a művészeknek, akik ezekben a térségekben élnek, ez egy nagyon szép bemutatkozási lehetőség, de tulajdonképpen az összes országban, ahonnan a művészek érkeznek, ez a kiállítási anyag megfordul. Némelyik országban több helyszínen is, itt Lengyelországra gondolok, és ezen keresztül nagyon sok nézőhöz eljutnak ezek a művek – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Kónya Ábel, a Miskolci Galéria intézményvezetője.  

Az Ezüst Négyszög kiállítás szeptember 14-ig látható Miskolcon, majd a tárlat újabb állomása Nagyvárad lesz.

Ez is érdekelhet

fotók: Horváth Csongor
Miskolc ipari örökségének bemutatására írtak ki pályázatot
KultúraMiskolcBelföldKörnyezet
„Ipari örökség – élő tér: Miskolc múltja és jelene” címmel hirdetett országos fotópályázatot a CineFest Egyesület a Miskolci Fotóklub Egyesület együttműködésével.
Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.