Ugrás a tartalomra

Doug Liman rendezi Tom Cruise szupertitkos űrfilmjét

Létrehozva
Doug Liman fogja rendezni Tom Cruise tervezett űrfilmjét, amelyet, legalábbis részben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) fognak forgatni.

Az egyelőre cím nélküli projektről nem sok részletet tudni, annyi biztos, hogy Liman jegyzi a forgatókönyvet is a The Hollywood Reporter című filmes portál szerint.

Az 57 éves Cruise a Tesla és a SpaceX vezetőjével, Elon Muskkal, valamint az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) dolgozik együtt az első űrben készülő filmen.
Jim Bridenstine, a NASA igazgatója május elején maga jelentette be a Twitteren, hogy a tervezett akciókalandfilmet, legalábbis részben, a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) forgatnák.

A mozi az előkészítés fázisában van. Liman és Cruise, akik korábban A holnap határa és a Barry Seal: A beszállító című filmeken dolgoztak együtt, producerként is részt vesznek a munkálatokban.

Az űrfilm előtt azonban Cruise-nak még be kell fejeznie a népszerű Mission: Impossible-filmsorozat következő részének forgatását, amelyet el kellett halasztani a koronavírus-járvány miatt.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.