Ugrás a tartalomra

Pálos rendtörténeti vándorkiállítás nyílt Szentléleken

Létrehozva
A buszos vándorkiállítás, ami a magyar pálos történet elemeit mutatja be július 26-ig látogatható Miskolc közelében, Bükkszentléleken.
Preview Image
Pálosbusz Szentléleken - Végh Csaba képgalériája

A kiállítás koncepciója – kapcsolódva a címhez: Pálosan szép az élet!  – rejtetten, az elbeszélés „szövetébe” ágyazottan jeleníti meg, hogy pálosnak, s általában szerzetesnek, szerzetespapnak lenni teljes élet, amely nem a bezárkózás, hanem a kiteljesedés útja – hétköznapi és teológiai értelemben is a boldogságra vezető modern életforma.

A több ponton is interaktív, magyar nyelvű kiállítás felületein viszonylag kevés szöveg szerepel, amely a magyarul nem értő látogató számára QR-kódok útján, vagy – okostelefon, illetve internetkapcsolat híján – vezetőfüzetben olvasható angol és lengyel nyelven is.

Virtuálisan végiglapozhatja a látogató a legdíszesebb magyar nyelvemlékkódexet, Informatikai eszköz segítségével tekintheti végig a néző Esztergomi Boldog Özséb számos ábrázolását, illetve az 1950 előtti és az 1989 utáni pálos élet fotóit.

A vándorkiállítás július 26-ig tartózkodik Szentléleken, szombaton és vasárnap is  9:00-15:00 óráig látogatható!

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.