Ugrás a tartalomra

Küldeményművészet a híres szerelem emlékére

Létrehozva
Kettős tárlat nyílt, ahol megjelenik Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva levelezése is. 

A 100 éve elhunyt osztrák festőnek, Egon Schiele-nek a munkáit világszerte ismerik azok, akik érdeklődnek a képzőművészet iránt. Az ő neve fémjelezte a VII. Nemzetközi Spanyolnátha Küldeményművészeti Biennálé is, melyet a miskolci székhelyű folyóirat a Magyar Küldeményművészeti Társasággal, a Spanyolnátha Nemzetközi Mail Art Művészteleppel, a Marcelland Nemzetközi Művészeti Gyűjteménnyel és a Herman Ottó Múzeummal közösen, a Magyar Elektrográfiai Társasággal együttműködve rendezett. A Színézmúzeum Thália-házban a biennálé anyagából készítettek kiállítást, melynek csütörtöki megnyitójára számos – többnyire fiatal – érdeklődő érkezett.

Preview Image
Végh Csaba képgalériája

Az esemény igazából kettő az egyben jellegű volt, hiszen a miskolci művésztanár, Homonna György munkáinak különálló tárlatot szenteltek: a biennálé fődíjasának művészi koncepciója Latinovits Zoltán és Ruttkai Éva levelezésének egyedi feldolgozása, képi megjelenítése volt. A híres szerelem lapjait a latinovits@ruttkai75_20 című kiállítás mutatja be. A műfajt a szervezők küldeményművészetként, Mail Artként definiálták.

A tárlat szeptember 27-éig tekinthető meg.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.