Ugrás a tartalomra

„Hegedűművész leszek”

Létrehozva
Ezt a kijelentést négyéves korában tette Kuti Zsuzsanna. Fél év múlva már tanulta is az alapokat a ma már versenyekre járó és azokon szép helyezéseket elérő nyolcéves kislány. Legutóbb két nemzetközi megmérettetésen is részt vett.
Kép

„Nemzetközi sikerekre tör,” „a kitartás példaképe” – jellemezte Csík Noémi, Kuti Zsuzsanna hegedűtanára. – Hatéves korától jár a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolába. Legújabb eredményünk, hogy tanítványom harmadik helyezést ért el a Prime Violin I. International Online Violin Competition elnevezésű versenyen Szlovákiában, ahol hatvanhét jelentkezőt hallgatott meg a nemzetközi zsűri.  Előtte, november 6-án kaptuk a hírt, hogy korcsoportjában aranyérmet kapott a Beliczay Gyula Nemzetközi Hegedűversenyen, szintén Szlovákiában. Mindkét eseményt online tartották meg – mondta el a tanárnő, aki hozzátette, az élő versenynek az a varázsa, hogy a gyermeknek egyetlen lehetősége van eljátszani a darabot a közönség előtt. Az online produkció nehézsége viszont a többszöri próbálkozás, ami akár több óra folyamatos koncentrációt igényel a jelentkezőtől, hogy a legjobb felvételt küldhessék majd a zsűri elé. 

Kép

A leendő hegedűművész naponta egy órán át gyakorol. – Nagyon jól érzem magam hegedülés közben. Onnan jött az ötlet, hogy ezt szeretném csinálni, hogy sok szimfonikus koncert videóját néztük meg családommal, és akkor tetszett meg nagyon a hegedű hangja. A versenyeken szeretek nyerni. Ezen kívül hobbim még a rajz és bármilyen kreatív alkotás, például zokniplüssök varrása. Ezekkel a tevékenységekkel azonban nem foglalkozom mindennap – fogalmazott a diák.

– Nagy öröm és felelősség egy tehetséges diák tanárának lenni. Volt már példa tizenkét éves pályafutásom során erre, hiszen Grebely József hamarosan érettségizik a Bartókban, ami után zenével megy tovább. Őt a zeneszerzés is érdekli ma már – árulta el Csík Noémi.
 

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.