Ugrás a tartalomra

Sophia Loren újabb filmszerepet vállalt

Létrehozva
A Lengyel Filmintézet jelentette be, hogy szerepet vállalt Robert Bresson Vétlen Baltazár című kultfilmjének feldolgozásában. Az egyelőre nem derült ki, milyen karaktert alakít majd.
Kép
Forrás: ragazze.hu

Sophia Loren korábban bejelentette, hogy utoljára az Előttem az élet című filmben láthatják majd, melyet fia rendezett. Viszont kora ellenére meglepően jól bírta a forgatás nehézségeit, ezért úgy döntött visszatér és újabb szerepet vállal.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.