Ugrás a tartalomra

Idén is lesz Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató Miskolcon

Létrehozva
A járványkorlátozások betartásával április 17-én rendezik meg az idei Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatót Miskolcon. A Helynekem Kulturális Tér és Szórakozóhelyen közönség nélkül, a szakmai zsűri előtt mutatkozhatnak be az amatőr zenekarok egy-egy 15 perces minikoncerttel. A versenyre április 10-ig bármilyen stílusú, élőben előadott hangszeres zenével jelentkezhetnek az érdeklődők. A győztes zenekar továbbjut az Öröm a Zene országos tehetségkutató sorozat budapesti döntőjébe. A kiemelkedő tehetségek értékes különdíjakat is nyerhetnek.
Kép
fotó: Juhász Ákos

Negyedik alkalommal rendezi meg a miskolci Helynekem Kulturális tér és Szórakozóhely a Helyfoglaló Tehetségkutatót. A rendezvény az Öröm a Zene országos tehetségkutató sorozat miskolci állomása. A megmérettetésre április 10-ig lehet jelentkezni bármilyen stílusú, élőben előadott hangszeres zenével.

A Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatót április 17-én rendezik meg a miskolci Helynekemben. A jelentkezőknek maximum 15 perces minikoncertet kell adniuk, amelyen három saját szerzeményt mutatnak be. A produkciókat öttagú szakmai zsűri értékeli, és a pontszámok alapján alakul ki a végső sorrend. A zsűri értékelési szempontjai között van a hangszeres tudás, a dalszöveg, a mondanivaló, az egyediség és a színpadi összkép.

A zsűri tagja Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége főtitkára, az Öröm a zene program vezetője, gitártanár; Kovács Ákos Dadan könnyűzenei menedzser (pl. Margaret Island, Blahalouisiana, The Carbonfools, Brains); Károly Tamás producer, stúdiós szakember; Fekete Szilárd, a Rotor dobosa, a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor oktatója és Nahaj Péter zenész, a Sky Fanatic énekese - mondta Hímer Bertalan főszervező.

A járványkorlátozások miatt a Helyfoglaló Zenei Tehetségkutatót idén közönség nélkül rendezik meg. A produkciók közben a fellépő zenekaron kívül kizárólag a zsűritagok és az elengedhetetlenül szükséges stábtagok lehetnek jelen. A versenyzők egymás koncertjeit sem hallgathatják meg. A tehetségkutatón azonban videók készülnek, és valamennyi zenekar bemutatkozása elérhető lesz az Öröm a Zene YouTube-csatornáján

A Helyfoglaló Tehetségkutató az Öröm a Zene országos könnyűzenei tehetségkutató és tehetséggondozó program miskolci állomása, vagyis a győztes továbbjut az őszi, budapesti döntőbe, ahol a legmodernebb fény- és hangtechnikai berendezéseken mutathatják be a műsorukat. Az országos verseny győztese hárommillió forint értékű fődíjjal térhet haza. A miskolci Helyfoglaló Zenei Tehetségkutató kiemelkedő versenyzői számos értékes különdíjat is elnyerhetnek, köztük hangszereket és hangszerkiegészítőket, fesztiválfellépési és előzenekari lehetőségeket, kedvezményes videólipkészítést, profi stúdiófelvétel-készítési lehetőséget, stúdiós próbaidőt, rádiós, televíziós és egyéb médiaszerepléseket, pályázatírói támogatást, valamint ajándékcsomagokat. 

Részletes és aktuális információk az esemény Facebook oldalán:

Ez is érdekelhet

Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.
Már negyed évszázada húzzák
KultúraMiskolcBelföldVilágBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Huszonöt éves fennállását ünnepli május 21-én, csütörtökön este 7 órától az Anima Vonósnégyes a miskolci Zenepalota Bartók-termében. A Tavaszi Fesztivál kiemelt programja a koncert.
Megállított pillanatok – megnyílt Szarka János fotókiállítása az Ifiházban
KultúraMiskolc
„Megállított pillanatok” címmel nyílt fotókiállítás Szarka János alkotásaiból az Ifjúsági Ház galériájában kedden.