Ugrás a tartalomra

Álmodtak egy világot maguknak

Létrehozva
Máris extra tartalommal kedveskedik a miskolci zenerajongóknak a Miskolc Televízió zenei magazinműsora.
Kép
Az Edda hazatért! A Miskolc Televízió stúdiójában új dalaikat is elénekelték. | Fotó: Mocsári László

A Basszuskulcs stábja szeretne minél több, változatosabb, lélekfeltöltő tartalmat biztosítani a tévénézőknek. A miskolci zenekarok seregszemléjén ezúttal egy extra vendéggel kedveskednek: az Edda Művek csapatának oszlopos tagjait látta vendégül a műsor. A friss és trendi magazin két extra adással is várja a képernyők elé a zenerajongókat jövő héten.

– Különleges vendégek érkeztek a stúdiónkba, ezért kissé eltértünk a műsor eredeti díszletétől – árulta el a magazinműsor szerkesztő-műsorvezetője, Merecicki-Kiss Judit. – A Factory helyett ezúttal a televízió épületében készült el a Basszuskulcs, ami az extra nevet kapta. Azért lett extra, mert vendégeink ugyan természetesen miskolci zenészek, de már nem a városban élnek. Hírnevét azonban azóta is lelkesen öregbítik. Az Edda Művek ráadásul egy több évtizedet felölelő történet. Ezt egyetlen, 30 perces adásban nem lehet összefoglalni.

Az extra jelző a zenei szekcióra is érvényes, hiszen a műsor tematikájában az együttesek klipjeit tűzik műsorra. Az Edda viszont nem klipeket hozott. – Egyedi, eddig még nem látott felállásban, a stúdióban, élőben zenéltek – azt gondolom, hogy ez önmagában extra. Egy Edda kaliberű csapat részéről pedig megtisztelő is.

S hogy mely dalok kaptak helyet a stúdiókoncerten? Ez egyelőre maradjon meglepetés. Az azonban nem titok, hogy a válogatás klasszikusokat tartalmaz. Zeneileg pedig igazán változatos. Melankolikus és őrült lesz az előadás. – Hat dallal, illetve héttel érkeztek a srácok. Ezt két blokkra bontva láthatják majd a nézők. Az Edda egy ma is aktív együttes, tetemes, évtizedeket összekötő múlttal. 1974. Régen volt már. Itt kezdtük a műsort, és a múltból a jövőbe, 2021 őszéig jutunk el. Ezt két részben láthatják majd a Miskolc Televízió nézői – árulta el a szerkesztő.

Kép
Basszuskulcs Extra az Eddával. Kérdez: Merecicki-Kiss Judit műsorvezető

Az első Basszuskulcs Extrát április 14-én, szerdán este fél 7-től láthatják a tévénézők. A második részt pedig április 17-én, szombaton tűzi műsorára a Miskolc Televízió. Érdemes lesz követni, hiszen Pataky Attila olyan történeteket mesélt a múltjából, amelyeket eddig még soha, sehol nem osztott meg nyilvánosan, és a jövőről is extra infókat kaphatnak a nézők. Előzetesen legyen elég annyi: a legújabb, eddig még sehol be nem mutatott Edda-dalokból is kapunk majd ízelítőt. Részletek a Basszuskulcs Extrában április 14-én és 17-én a Miskolc Televízióban.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.