Ugrás a tartalomra

Vizsgaelőadást tartanak a művészeti növendékek

Létrehozva
A Miskolci Galériában tartják vizsgadarabjaik bemutatóját a Balázs Győző Református Gimnázium végzős diákjai. Május 14-én, pénteken délután 5 órától bárki bemehet és megtekintheti a tárlatot – persze csak védettségi igazolvánnyal.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Pár perces kisfilmek és táncos produkciók adnak ízelítőt Miskolc kulturális életéből jövő pénteken. A Balázs Győző Református Gimnázium vizsgaprodukciói Vizsgaremek címmel az elsők között szerepelnek a még szinte üres városi programpalettán a nyitás óta. Az animáció készítő, a grafikus és a táncos szak huszonkét diákja mutatja be alkotását a Herman Ottó Múzeum Miskolci Galériájának udvarán. 

Sziráki-Szűcs Gábor, a gimnázium igazgatója elmondta, ez nem egy lokális iskolai rendezvény lesz. – A művészeknek szükségük van arra, hogy találkozzanak a művészetkedvelőkkel, hiszen így kaphatnak visszajelzést munkájukról. Nekünk, pedagógusoknak is kell az a büszkeség, amit átélhetünk, mikor tanítványaink megmutatkoznak. Ezek a diákok innen, Miskolcról indulnak, ezért az ő képi világuk tükrözi a várost. A vizsgabemutatók helyszínének megválasztásával szeretnénk megteremteni a kortárs művészet misztériumát a Miskolci Galériával közösen. 

Kép

Hajdu Ildikó, a Herman Ottó Múzeum általános igazgatóhelyettese elmondta, nagyon izgalmas napnak néznek elébe. – A gimnázium diákjai számára a legmegfelelőbb ez a tér, hiszen az iskola régóta jelen van a galéria életében. Jó néhány fiatal tehetségüknek volt már bemutatkozása kiállítóhelyiségeinkben. Ők nemcsak alkalmazott művészek lehetnek majd, hanem művészekké is válhatnak.

Marschalkó Edit, a tánctagozat vezetője elárult néhány érdekességet a két táncos szakon végzett tanuló előadásáról. – Egyik produkció a Metallica egyik ismert számára készült, egy másikban a jelelés technikája van, de lesz olyan, amit a bezártság inspirált. Diákjaink alkalmazott művészek, de alkalmazkodóak is. 

Lukács Róbert, a képzőművészeti munkaközösség vezetője szerint egy művészeti képzés feladata, hogy a kortárs művészet felé terelje a fiatalokat amellett, hogy a szakmai alapismereteket megtanulják. Somlai Balázs, a tervező munkaközösség vezetője pedig elmondta, az új generáció már egy teljesen más világot ismert meg, mint a korábbiak. Ez látható lesz kettő-öt perces vizsgafilmjeiken. 

Kép

A szabadtéri rendezvényt csak védettségi igazolvánnyal, a járványügyi előírásokat betartva lehet látogatni. A galériaudvar előadóterében egyidejűleg csak negyven vendég tartózkodhat. A vizsgabemutatók az est folyamán folyamatosan ismétlődnek, délután 5 és este 8 óra között bármikor látogathatóak.

Ez is érdekelhet

Fiatal tehetségek a Csillagszínpadon
KultúraMiskolcSzabadidő
Tehetségkutató versenyt rendezett a Miskolci SZC Szentpáli István Technikum, ahol a diákok énekben, versmondásban és táncban is bemutathatták tudásukat.
Itt intimebb lesz
KultúraMiskolc
Új játszóhelyet avattak a TTH-ban szerdán. A Latabár-teremben megnyitották Éder Vera színészportré kiállítását is.
Így kezdték újra életüket
Kultúra
Különleges találkozásnak ad otthont a Grizzly: a „Kispénteki beszélgetések” sorozat jövő heti estjén két markáns személyiség osztja meg történetét a közönséggel. Vihula Mihajlo gitárművésszel és Jacsó Gizella „hivatásos túlélővel” beszélget a házigazda.
Halál a kávéházban
Kultúra
Nem, nem egy krimi címe ez, hanem egy programsorozat, ahol kávéházi keretek között beszélgetnek a résztvevők életről, halálról.